2. VERS

TEXT 2

Szöveg

Tekstas

adhiyajñaḥ kathaṁ ko ’tra
dehe ’smin madhusūdana
prayāṇa-kāle ca kathaṁ
jñeyo ’si niyatātmabhiḥ

Szó szerinti jelentés

Synonyms

adhiyajñaḥ – az áldozat Ura; katham – hogyan; kaḥ – ki; atra – itt; dehe – a testben; asmin – ebben; madhusūdana – ó, Madhusūdana; prayāṇa-kāle – a halál idejekor; ca – és; katham – hogyan; jñeyaḥ asi – megismerhető vagy; niyata-ātmabhiḥ – az önfegyelmezettek által.

adhiyajñaḥ — aukos Viešpats; katham — kaip; kaḥ — kuris; atra — čia; dehe — kūne; asmin — šiame; madhusūdana — o Madhusūdana; prayāṇa- kāle — mirties metu; ca — ir; katham — kaip; jñeyaḥ asi — Tave gali pažinti; niyata-ātmabhiḥ — save suvaldęs.

Fordítás

Translation

Ó, Madhusūdana, ki az áldozat Ura, és hogyan él a testben? Miként tudhatnak Rólad a halál pillanatában azok, akik odaadó szolgálatot végeztek?

Kas yra aukos Viešpats ir kaip Jis gyvena kūne, o Madhusūdana? Kaip su pasiaukojimu tarnaujantys gali pažinti Tave mirties valandą?

Magyarázat

Purport

Az „áldozat Ura” Indrára és Viṣṇura is vonatkozhat. Viṣṇu a fő félistenek (Brahmā, Śiva és mások) vezére, Indra pedig az irányító félisteneké. A yajña végrehajtásával Indrát és Viṣṇut egyaránt imádják. Arjuna ebben a versben azonban azt kérdezi: ki a yajña (áldozat) valódi Ura, s miképpen lakozik az Úr az élőlény testében?

KOMENTARAS: „Aukos Viešpats“ nurodo Indrą arba Viṣṇu. Viṣṇu vadovauja pagrindiniams pusdieviams, įskaitant Brahmą ir Śivą, o Indra – pusdieviams, kurie turi vykdomąją valdžią. Tiek Indra, tiek Viṣṇu garbinamas atliekant yajñas. Tačiau čia Arjuna klausia, kas yra tikrasis yajños (aukos) Viešpats ir kaip Jis gyvena gyvosios esybės kūne.

Arjuna Madhusūdanának szólítja az Urat, mert Kṛṣṇa egyszer megölt egy Madhu nevű démont. Arjuna Kṛṣṇa-tudatú bhakta, ezért efféle kételkedésről árulkodó kérdéseknek nem lett volna szabad felmerülniük benne. Ezeket a kétségeket ezért démonokhoz lehet hasonlítani. Kṛṣṇa nagyon ügyes a démonok elpusztításában, ezért Arjuna itt Madhusūdanának nevezi Őt, azt remélve, hogy Kṛṣṇa az elméjében támadt démoni kételyekkel is végez.

Kartą Kṛṣṇa nukovė demoną vardu Madhu, todėl Arjuna kreipiasi į Viešpatį „Madhusūdana“. Iš tikrųjų Arjunai neturėjo kilti tie klausimai, išreiškią abejones, nes jis – Kṛṣṇą įsisąmoninęs bhaktas. Todėl tos abejonės tarytum demonai. Kṛṣṇa gerai išmano, kaip susidoroti su demonais, todėl Arjuna čia kreipiasi į Jį „Madhusūdana“, kad Jis sunaikintų Arjunos protą apsėdusias demoniškas abejones.

A versben a prayāṇa-kāle szavak nagyon jelentőségteljesek, mert ebben az életben végzett tetteink a halál pillanatában mérettetnek meg. Arjuna azokról akar hallani, akik állandóan elmerülnek a Kṛṣṇa-tudatban. Milyen helyzetben kell lenniük a végső pillanatban? Amikor a halál bekövetkezik, a test működése leáll, s az elme állapota többé nem kielégítő. A test állapota megzavarhatja az embert, s így lehetséges, hogy nem tud a Legfelsőbb Úrra emlékezni. Kulaśekhara Mahārāja, az Úr nagy bhaktája így imádkozik: „Kedves Uram! Most még egészséges vagyok, jobb hát, ha azonnal meghalok, addig, amíg elmém hattyúja még képes lótuszlábad szárába hatolni.” Ezt a metaforát Kulaśekhara Mahārāja azért használja, mert a hattyú, a vizek lakója abban leli örömét, hogy fejével a lótuszvirágba hatol – ez játékos kedvtelése. Kulaśekhara Mahārāja így szól az Úrhoz: „Elmémet most semmi nem zavarja meg, s egészséges vagyok. Ha most halok meg, lótuszlábadra emlékezve, akkor biztos, hogy odaadó szolgálatom eléri a tökéletességet. De ha addig kell várnom, míg a halál magától el nem ragad, nem tudom, mi lesz, mert akkor a test működése leáll, torkom elszorul, s nem tudom, képes leszek-e arra, hogy nevedet énekeljem. Hadd haljak hát meg most azonnal!” Arjuna azt szeretné tehát megtudni, hogyan rögzítheti elméjét az ember rendületlenül Kṛṣṇa lótuszlábára a halál pillanatában.

Labai svarbus šio posmo žodis prayāna-kāle, nes mirties valandą bus patikrinta, ką mes nuveikėme per visą gyvenimą. Arjunai rūpi sužinoti apie tuos, kurie visą laiką yra Kṛṣṇos sąmonės. Kas jiems atsitiks paskutinę akimirką? Mirties metu sutrinka visos kūno funkcijos, protas atsiduria nenormalioje būklėje. Sutrikus kūno funkcijoms, žmogus gali nepajėgti prisiminti Aukščiausiąjį Viešpatį. Didis bhaktas Mahārāja Kulaśekhara meldžiasi: „Mano brangus Viešpatie, verčiau leiski man numirti tuojau pat, kol esu sveikas, kad mano minties gulbė galėtų atrasti Tavo pėdų lotoso stiebą.“ Ši metafora vartojama todėl, kad gulbės, vandens paukščio, mėgiama pramoga – įsirausti tarp lotosų, tarsi ji norėtų pasinerti į juos visa. Mahārāja Kulaśekhara sako Viešpačiui: „Dabar mano protas ramus, aš visiškai sveikas. Jeigu numirčiau tą patį mirksnį, mąstydamas apie Tavo lotosines pėdas, be abejonės pasiekčiau pasiaukojimo tarnystės tobulumą. Bet jeigu turėsiu laukti, kol mirsiu sava mirtimi, nežinau, kas gali nutikti; juk mirštant kūno funkcijos sutriks, mano gerklę surakins dusulys ir neaišku, ar bepajėgsiu kartoti Tavo vardą. Geriau leisk man numirti tuojau pat.“ Arjuna klausia, kaip mirštančiam žmogui sutelkti mintis į Kṛṣṇos lotosines pėdas.