A Śrīmad-Bhāgavatamban (1.5.17) Śrī Nārada Muni a következőképpen oktatja Vyāsadevát:

„Ha valaki felhagy minden anyagi reménnyel, és teljes menedéket keres az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél, számára nincs veszteség vagy kudarc, semmilyen értelemben. Ellenben aki nem bhakta, az még akkor sem nyer semmit, ha tökéletesen hajtja végre a kötelességeit.” Az anyagi remények teljesüléséhez számtalan, az írások javasolta vagy hagyományos tett vezet. Egy transzcendentalistának a Kṛṣṇa-tudat, a lelki életbeli fejlődés kedvéért meg kell válnia minden anyagi tettől. Felmerülhet itt az az ellenérv, hogy noha az utat végigjárva az ember a Kṛṣṇa-tudat segítségével elérheti a tökéletesség csúcsát, ha azonban nem éri el ezt a tökéletes szintet, akkor anyagi és lelki szempontból egyaránt kudarcot vall. Az írások kijelentik, hogy aki előírt kötelességét nem teljesíti, annak szenvednie kell ennek visszahatásaitól; így aztán ha az ember nem végzi megfelelően transzcendentális tevékenységét, akkor kénytelen elszenvedni a visszahatásokat. A Bhāgavatam megnyugtatja a sikertelen transzcendentalistát, hogy nincs oka aggodalomra. Talán el kell viselnie azokat a visszahatásokat, melyek előírt kötelességei elhanyagolásából származnak, ám még így sem tekinthető vesztesnek, mert a kedvező Kṛṣṇa-tudatú tettek sohasem merülnek feledésbe, s egy idő után visszatér ezekhez, még akkor is, ha következő életében esetleg alacsonyrangú családban születik meg. Ezzel szemben aki szigorúan eleget tesz előírt kötelességeinek, ám nem Kṛṣṇa-tudatú, nem érhet el semmi jó eredményt.

Ennek magyarázata a következő: Az emberek két csoportra oszthatók. Vannak, akik követik a szabályokat, és vannak, akik nem. Akiket csupán az állatias érzékkielégítés érdekel, s mit sem tudnak a következő életről vagy a lelki felszabadulásról, azok a szabályokat nem követők csoportjába tartoznak. A szabályokat követőkhöz azok tartoznak, akik betartják a szentírások elveit az előírt kötelességekkel kapcsolatban. A szabályokat nem követő embereket – legyenek civilizáltak vagy civilizálatlanok, műveltek vagy műveletlenek, erősek vagy gyöngék – állatias hajlamok jellemzik. Tetteik sohasem kedvezőek, mert miközben az evés, alvás, védekezés és párzás állatias hajlamai vezérlik őket, örökre az anyagi létben maradnak, ami mindig szenvedéssel teli. Akik azonban követik az írások utasításait, s így fokozatosan felemelkednek a Kṛṣṇa-tudat szintjére, azok kétségtelenül fejlődnek az életben.

A jó úton járó embereket három csoportba sorolhatjuk: 1. akik azért követik a szentírások szabályait és parancsolatait, hogy az anyagi jólétet élvezhessék, 2. akik arra törekszenek, hogy végleg kiszabaduljanak az anyagi létezésből, valamint 3. a Kṛṣṇa-tudatú bhakták. Az írások szabályait és utasításait az anyagi boldogság reményében követők két további csoportra oszthatók: a munka gyümölcsére vágyók, valamint akik munkájuk eredményét nem arra akarják felhasználni, hogy érzékeiknek elégedettséget okozzanak. Akik az érzékkielégítés reményében tetteik gyümölcséért dolgoznak, fejlettebb életszínvonalra emelkedhetnek, sőt a felsőbb bolygókra is eljuthatnak, ám nem az igazán kedvező utat járják, mert nem szabadultak meg az anyagi léttől. Egyedül a felszabaduláshoz vezető tettek nevezhetők kedvezőeknek, míg azok, melyeknek célja nem a végső önmegvalósítás vagy az anyagi, testi életfelfogástól való felszabadulás, egyáltalán nem kedvezőek. A Kṛṣṇa-tudatban végzett cselekedet az egyetlen kedvező tett, s azokat, akik a Kṛṣṇa-tudatbeli fejlődés kedvéért önként vállalják a testi kényelmetlenségeket, szigorú lemondásokat végző, tökéletes transzcendentalistáknak nevezhetjük. A nyolcfokú yoga-rendszer célja a Kṛṣṇa-tudat végső megvalósítása, így ez a folyamat is kedvező. Aki minden tőle telhetőt megtesz, hogy haladjon ezen az úton, annak nem kell félnie a visszaeséstől.