A hatodik vers már megmagyarázta, hogyan száll alá az Úr transzcendentális hajlékából. Aki képes megérteni az Istenség Személyisége megjelenéséről szóló igazságot, az már megszabadult az anyagi kötelékektől, s ezért jelenlegi anyagi teste elhagyása után azonnal visszatér Isten országába. Az anyagi kötelékek alóli felszabadulás egyáltalán nem könnyű dolog az élőlény számára. Az imperszonalisták és a yogīk csak sok-sok megpróbáltatás és sok-sok élet után szabadulnak fel, ám ez a felszabadulás – beolvadás az Úr személytelen brahmajyotijába – csupán részleges, s magában rejti a veszélyt, hogy ismét visszatérnek ebbe az anyagi világba. De a bhakta csupán azáltal, hogy megérti az Úr testének és tetteinek transzcendentális természetét, jelen teste elhagyása után eljut az Ő hajlékára, és számára nem áll fenn többé a veszély, hogy vissza kell jönnie az anyagi világba. A Brahma-saṁhitā (5.33) leírja, hogy az Úrnak számtalan formája és inkarnációja van: advaitam acyutam anādim ananta-rūpam. Megannyi transzcendentális formával rendelkezik, ám mindegyik egy és ugyanaz az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ennek a ténynek a meggyőződésünkké kell válnia, annak ellenére, hogy a világi professzorok és empirikus filozófusok számára felfoghatatlan. A Védák kijelentik (Puruṣa-bodhinī-upaniṣad):

„Az egyetlen Istenség Legfelsőbb Személyisége számtalan transzcendentális formáján keresztül örökké kapcsolatban áll tiszta bhaktáival.” Ezt a védikus kijelentést az Úr személyesen is megerősíti a Gītā e versében. Aki elfogadja ezt az igazságot a Védák és az Istenség Legfelsőbb Személyisége hiteles szavai alapján, s aki nem vesztegeti idejét filozófiai spekulációkra, az eléri a felszabadulás legtökéletesebb fokát. Ha valaki csupán hitből elfogadja ezt az igazságot, kétségtelenül felszabadulhat. A tat tvam asi védikus kijelentés valójában erre az esetre vonatkozik. Ha valaki megérti, hogy az Úr Kṛṣṇa a Legfelsőbb, vagy így szól Hozzá: „Te vagy maga a Legfelsőbb Brahman, az Istenség Személyisége”, az azon nyomban, minden kétséget kizáróan felszabadul, s biztos, hogy ezáltal az Úr transzcendentális társaságába kerül. Más szóval tehát az Úr hűséges bhaktája eléri a tökéletességet. Ezt az alábbi védikus kijelentés támasztja alá (Śvetāśvatara-upaniṣad. 3.8):

„Az ember eljuthat a születéstől és haláltól való megszabadulás tökéletes szintjére csupán azáltal, hogy ismeri az Urat, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Nincs más út, ami ehhez a tökéletességhez vezetne.” Az, hogy más lehetőség nincsen, azt jelenti, hogy aki nem érti meg, hogy az Úr Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az egész biztosan a tudatlanság kötőerejében van, és ennek következtében nem éri el a felszabadulást csupán azzal, hogy – úgymond – a mézesüveg külsejét nyalogatja, azaz a Bhagavad-gītāt a materialista tudás alapján értelmezi. Előfordulhat, hogy az efféle empirikus filozófusok nagyon fontos pozíciót töltenek be az anyagi világban, ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy alkalmasak a felszabadulásra. Az ilyen felfuvalkodott világi értelmiségieknek várniuk kell az Úr bhaktája indokolatlan kegyére. Hittel és tudással kell tehát művelnünk a Kṛṣṇa-tudatot, hogy ily módon elérjük a tökéletességet.