12. VERS
TEXT 12
Szöveg
Tekst
yajanta iha devatāḥ
kṣipraṁ hi mānuṣe loke
siddhir bhavati karma-jā
yajanta iha devatāḥ
kṣipraṁ hi mānuṣe loke
siddhir bhavati karma-jā
Szó szerinti jelentés
Synoniemen
kāṅkṣantaḥ – kívánva; karmaṇām – a gyümölcsöző cselekedeteknek; siddhim – tökéletességét; yajante – áldozatokkal imádják; iha – az anyagi világban; devatāḥ – a félisteneket; kṣipram – nagyon gyorsan; hi – bizony; mānuṣe – az emberi társadalomban; loke – ebben a világban; siddhiḥ – a siker; bhavati – jön; karma-jā – a gyümölcsöző tettekből.
kāṅkṣantaḥ — verlangend; karmaṇām — van resultaatgerichte activiteiten; siddhim — vervolmaking; yajante — ze vereren door offers; iha — in de materiële wereld; devatāḥ — de halfgoden; kṣipram — heel snel; hi — zeker; mānuṣe — in de menselijke samenleving; loke — in deze wereld; siddhiḥ — succes; bhavati — komt; karma-jā — van resultaatgerichte activiteit.
Fordítás
Vertaling
Ebben a világban az emberek a gyümölcsöző munka sikerére vágynak, s ezért a félisteneket imádják. E tetteikkel bizonyosan nagyon hamar eredményt érhetnek el.
In deze wereld willen mensen succes hebben in hun resultaatgerichte activiteiten en daarom vereren ze de halfgoden. Natuurlijk krijgen ze in deze wereld al snel de resultaten van resultaatgerichte activiteiten.
Magyarázat
Betekenisverklaring
Az emberek téves képet alkotnak az anyagi világ isteneiről, azaz félisteneiről. Azok, akik magukat bölcs tudósnak tüntetik fel, ám valójában meglehetősen csekély értelműek, a félisteneket a Legfelsőbb Úr különféle formáinak tekintik, noha azok nem Isten különféle formái, hanem különböző szerves részei. Isten egy, de számtalan szerves része van. Nityo nityānām, mondják a Védák: Isten egy. Īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ. A Legfelsőbb Isten egy – Kṛṣṇa –, aki a félisteneket olyan képességekkel ruházta fel, amelyek alkalmassá teszik őket az anyagi világ irányítására. Ezek a félistenek mind élőlények (nityānām), akik mindannyian rendelkeznek valamilyen anyagi hatalommal. A Legfelsőbb Istennel, Nārāyaṇával, Viṣṇuval, vagyis Kṛṣṇával nem lehetnek egyenlőek. Aki a félisteneket egyenrangúnak hiszi Istennel, azt ateistának, pāṣaṇḍīnak nevezik. Még a hatalmas félisteneket, köztük Brahmāt és Śivát sem lehet a Legfelsőbb Úrhoz hasonlítani. Valójában Brahmā, Śiva és a többi félisten (śiva-viriñci-nutam) mind az Urat imádják. Érdekes módon azonban az antropomorfizmus és a zoomorfizmus tanai által félrevezetett sok ostoba egyes vezetőket imád. Az iha devatāḥ kifejezés az anyagi világ hatalmas emberére vagy félistenére utal. Ám Nārāyaṇa, Viṣṇu, vagyis Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége nem tartozik ehhez a világhoz. Ő az anyagi teremtés felett áll, transzcendentális ahhoz képest. Még Śrīpāda Śaṅkarācārya, az imperszonalisták vezére is azon a véleményen van, hogy Nārāyaṇa, vagyis Kṛṣṇa túl van ezen az anyagi teremtésen. Az ostoba emberek (hṛta-jñāna) azonban a félisteneket imádják, mert azonnali eredményt akarnak. Meg is kapják, de arról nem tudnak, hogy az az eredmény, amelyet ilyen módon érnek el, ideiglenes, és csak a kevésbé értelmes embereket teszi elégedetté. Az okos ember Kṛṣṇa-tudatú, s nem tartja szükségesnek a jelentéktelen félistenek imádatát holmi azonnali, átmeneti haszon kedvéért. A félistenek az anyagi világ megsemmisülésekor imádóikkal együtt elpusztulnak. Áldásaik tehát anyagiak és ideiglenesek. Az anyagi világok lakóikkal együtt – beleértve a félisteneket és azok imádóit is – csupán buborékok a kozmikus óceánban. Ennek ellenére ebben a világban az emberek őrültként vágynak az olyan ideig-óráig tartó anyagi áldásra, mint a földbirtok, a család és minden élvezet, ami ezekkel jár, s az efféle tiszavirág életű dolgok megszerzése érdekében a félisteneket vagy az emberi társadalom hatalmas vezetőit imádják. Ha valaki egy politikai vezető imádatával miniszteri rangra emelkedik a kormányban, azt rendkívül nagy áldásnak tekintik. Az ideiglenes jutalom reményében sokan megalázkodnak az úgynevezett vezetők vagy „fejesek” előtt, és sikerrel is járnak. Az ilyen ostoba embereket nem érdekli a Kṛṣṇa-tudat, amely végleges megoldással szolgál az anyagi lét nehézségeire. Mindannyian az érzékkielégítéssel törődnek csupán, s a félistenekként ismert felhatalmazott élőlények imádatához vonzódnak, s azt remélik, hogy ezáltal valami parányi lehetőséget kapnak tőlük érzékeik élvezetére. Ebből a versből kiderül, hogy nagyon kevés az olyan ember, akit érdekel a Kṛṣṇa-tudat. A többség az anyagi élvezetbe merül, s ennek érdekében valamilyen nagy hatalmú élőlényt imád.
Er bestaat een groot misverstand over de goden of halfgoden van de materiële wereld, en minder intelligente mensen, die ondanks dat toch doorgaan voor grote geleerden, beschouwen die halfgoden als verschillende vormen van de Allerhoogste Heer. In werkelijkheid zijn de halfgoden geen verschillende vormen van God, maar verschillende integrerende deeltjes van God. God is īīn en de integrerende deeltjes zijn vele. De Veda’s zeggen nityo nityānām: God is īīn. Īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ. De Allerhoogste God is īīn — Kṛṣṇa — en de halfgoden zijn bekrachtigd om de materiële wereld te besturen. Deze halfgoden zijn allemaal levende wezens (nityānām) met verschillende machtsniveaus op het materiële vlak. Ze kunnen niet gelijk zijn aan de Allerhoogste God — Nārāyaṇa, Viṣṇu of Kṛṣṇa. Wie denkt dat God en de halfgoden zich op hetzelfde niveau bevinden, wordt een atheïst genoemd of een pāṣaṇḍī. Zelfs de grote halfgoden zoals Brahmā en Śiva kunnen niet vergeleken worden met de Allerhoogste Heer. Sterker nog, de Heer wordt vereerd door halfgoden als Brahmā en Śiva (śiva-viriñci-nutam). Maar vreemd genoeg zijn er veel menselijke leiders die vereerd worden door dwaze mensen die misleid zijn door antropomorfisme en zoömorfisme.
Iha devatāḥ heeft betrekking op machtige personen of halfgoden in de materiële wereld. Maar Nārāyaṇa, Viṣṇu of Kṛṣṇa, de Allerhoogste Persoonlijkheid Gods, behoort niet tot deze wereld. Hij staat boven of is ontstegen aan deze materiële schepping. Zelfs Śrīpāda Śaṅkarācārya, de leider van de impersonalisten, stelt dat Nārāyaṇa, Kṛṣṇa, verheven is boven deze materiële schepping. Maar dwaze mensen (hṛta-jñāna) vereren de halfgoden omdat ze onmiddellijke resultaten willen. Ze krijgen hun resultaten, maar weten niet dat de resultaten die ze op die manier verkregen hebben, tijdelijk zijn en bedoeld voor minder intelligente personen. Een intelligent persoon is Kṛṣṇa-bewust en voor hem is het niet noodzakelijk om de onbeduidende halfgoden te vereren voor wat onmiddellijk en tijdelijk voordeel.
De halfgoden van de materiële wereld zullen net als hun aanbidders met de vernietiging van de materiële wereld verdwijnen. De gunsten van de halfgoden zijn materieel en tijdelijk. Zowel de materiële werelden als hun inwoners, met inbegrip van de halfgoden en hun aanbidders, zijn luchtbellen in de kosmische oceaan. Maar in deze wereld is de menselijke samenleving verzot op tijdelijke dingen, zoals materiële weelde in de vorm van land, familie en plezierige persoonlijke eigendommen. Om zulke tijdelijke dingen te krijgen, aanbidden mensen de halfgoden of machtige persoonlijkheden in de menselijke samenleving. Wanneer iemand in de regering de positie van minister krijgt door het aanbidden van een politiek leider, dan beschouwt hij dat als een grote gunst. Ze gaan daarom allemaal door het stof voor de zogenaamde leiders of ‘hoge pieten’ om zo tijdelijke gunsten te krijgen, die ze dan inderdaad ook krijgen. Zulke dwaze mensen zijn niet geïnteresseerd in het Kṛṣṇa-bewustzijn als de permanente oplossing voor de ontberingen van het materiële bestaan. Ze jagen allemaal zinsbevrediging na en om daarvoor wat faciliteiten te krijgen, zijn ze geneigd de bekrachtigde levende wezens te aanbidden die halfgoden genoemd worden. Dit vers geeft aan dat mensen zelden geïnteresseerd zijn in Kṛṣṇa-bewustzijn. Ze zijn gewoonlijk geïnteresseerd in materieel plezier en aanbidden daarvoor een machtig levend wezen.