39. VERS

TEXT 39

Szöveg

Verš

āvṛtaṁ jñānam etena
jñānino nitya-vairiṇā
kāma-rūpeṇa kaunteya
duṣpūreṇānalena ca

Szó szerinti jelentés

Synonyma

āvṛtam – be van fedve; jñānam – tiszta tudata; etena – ez által; jñāninaḥ – a tudónak; nitya-vairiṇā – az örök ellenség által; kāma-rūpeṇa – a kéj formájában; kaunteya – ó, Kuntī fia; duṣpūreṇa – a sohasem elégedett; analena – tűz által; ca – is.

āvṛtam — zahalené; jñānam — čisté vědomí; etena — tímto; jñāninaḥ — znalce; nitya-vairiṇā — věčným nepřítelem; kāma-rūpeṇa — v podobě chtíče; kaunteya — ó synu Kuntī; duṣpūreṇa — který nelze nikdy ukojit; analena — ohněm; ca — také.

Fordítás

Překlad

Így fedi be a bölcs élőlény tiszta tudatát örök ellensége, a kéjvágy, mely sohasem elégedett, s lángol, mint a tűz.

Tak je čisté vědomí znalé živé bytosti zahalené jejím věčným nepřítelem v podobě chtíče, který není nikdy ukojen a spaluje jako oheň.

Magyarázat

Význam

A Manu-smṛti leírja, hogy a kéjvágyat nem elégíti ki semmilyen érzéki élvezet, ahogyan a tüzet sem lehet eloltani, ha folyton tápláljuk. Az anyagi világban minden tett középpontjában a nemi élet áll, ezért ezt a világot maithuṇya-āgārának, a nemi élet börtönének hívják. Ahogy a közönséges börtönben rácsok mögött őrzik a rabokat, az Úr törvényeit megszegő bűnözőket a nemi élet láncolja le. Az anyagi civilizáció fejlődése, amelynek alapja az érzékkielégítés, csak meghosszabbítja az élőlények anyagi létét, s így a kéjvágy a tudatlanság szimbóluma, mely az anyagi világhoz köti az élőlényt. Igaz, hogy az érzékkielégítés élvezése közben érezhet valamiféle boldogságot, ám ez az állítólagos boldogságérzet az érzékeit élvező végső ellensége.

V Manu-smṛti je řečeno, že chtíč nelze ukojit žádným množstvím smyslového požitku, stejně jako oheň se nikdy neuhasí neustálým přidáváním paliva. V hmotném světě je středem všech činností sex, a proto se tento svět nazývá maithunya-āgāra, pouta v podobě pohlavního života. V obyčejném vězení jsou zločinci drženi za mřížemi — a zločinci, kteří porušují zákony Pána, jsou spoutáni pohlavním životem. Rozvoj hmotné civilizace zakládající se na uspokojování smyslů znamená prodlužování hmotné existence živé bytosti. Chtíč je tedy symbolem nevědomosti, který živou bytost drží v hmotném světě. Ten, kdo si užívá smyslového požitku, při tom možná prožívá nějaký pocit štěstí, ale ve skutečnosti je tento takzvaný pocit štěstí jeho budoucím osudným nepřítelem.