56. VERS

TEXT 56

Szöveg

Tekst

duḥkheṣv anudvigna-manāḥ
sukheṣu vigata-spṛhaḥ
vīta-rāga-bhaya-krodhaḥ
sthita-dhīr munir ucyate

Szó szerinti jelentés

Synonyms

duḥkheṣu – a háromféle szenvedésben; anudvigna-manāḥ – háborítatlan elméjű; sukheṣu – a boldogság iránt; vigata-spṛhaḥ – nem érdeklődő; vīta – aki mentes; rāga – ragaszkodástól; bhaya – félelemtől; krodhaḥ – és dühtől; sthita-dhīḥ – kinek elméje rendíthetetlen; muniḥ – bölcsnek; ucyate – hívják.

duḥkheṣu — kolme liiki kannatustes; anudvigna-manāḥ — häirimatu mõistusega; sukheṣu — õnnes; vigata-spṛhaḥ — tundmata huvi; vīta — vaba; rāga — kiindumus; bhaya — hirm; krodhaḥ — ja viha; sthita-dhīḥ — see, kelle mõistus on häirimatu; muniḥ — tark; ucyate — nimetatakse.

Fordítás

Translation

Aki a háromfajta szenvedés ellenére háborítatlan marad, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a ragaszkodástól, a félelemtől és a dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják.

Häirimatu mõistusega targaks nimetatakse seda, kes ei lase end häirida ei keset kolme liiki kannatusi ega suurt õnne ning kes on vaba kiindumustest, hirmust ja vihast.

Magyarázat

Purport

A muni szó olyan embert jelent, aki az elméleti spekuláció segítségével számtalan formában képes az elméjét működésre késztetni, ám valódi végkövetkeztetésre sohasem jut. Azt mondják, minden muninak más a nézőpontja, s a szó valódi értelmében nem is hívhatnak valakit muninak, ha felfogása nem tér el a többiekétől. Nāsāv ṛṣiryasya mataṁ na bhinnam (Mahābhārata, Vana-parva 313.117). A sthita-dhīr muni azonban, akiről az Úr beszél, különbözik a közönséges munitól. Mindig elmerül a Kṛṣṇa-tudatban, mert véget vetett a kreatív spekulációnak. Praśānta-niḥśeṣa-mano-rathāntarának nevezik (Stotra-ratna 43), ami azt jelenti, hogy felülemelkedett az elméleti találgatások szintjén, s arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇa, vagyis Vāsudeva minden (vāsudevaḥ sarvam iti sa mahātmā su-durlabhaḥ). Őt tehát rendíthetetlen elméjű muninak hívják. Az ilyen teljesen Kṛṣṇa-tudatú embert a háromfajta szenvedés támadásai a legkevésbé sem zavarják, mert minden megpróbáltatást az Úr kegyének tekint, s úgy gondolja, hogy múltbeli bűneiért még több gyötrelmet érdemelne, s egyedül az Úr kegyéből van része csupán ilyen kevés szenvedésben. Éppen így azt is az Úrnak köszöni meg, ha boldog, mert nem érzi magát méltónak a boldogságra. Megérti, hogy csak az Úr kegyének tudható be az is, hogy kellemes körülmények között élhet, ami lehetővé teszi számára, hogy még tökéletesebb szolgálatot végezzen Neki. Az Úr szolgálata érdekében semmitől nem riad vissza, mindig serény, és nem befolyásolja ragaszkodás vagy ellenszenv. Ragaszkodás alatt azt értjük, amikor saját érzékeink kielégítése érdekében fogadunk el bizonyos dolgokat, s ha nincs jelen ilyen érzéki ragaszkodás, azt közömbösségnek nevezzük. Aki azonban szilárd a Kṛṣṇa-tudatban, az se nem ragaszkodó, se nem közömbös, mert életét az Úr szolgálatának szentelte, s ennek következtében a legkevésbé sem lesz dühös, ha törekvéseiben kudarcot vall. Aki Kṛṣṇa-tudatos, az siker vagy kudarc esetén egyformán rendíthetetlen marad elhatározásában.

Sõna muni viitab inimesele, kes kasutab oma mõistust erinevateks mõttespekulatsioonideks, jõudmata nende läbi faktiliste järeldusteni. Öeldakse, et igal munil on oma vaatenurk, ning kui muni ei erine teistest munidest ei saa teda selle sõna täpses tähenduses muniks pidadagi. Nāsāv ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam. („Mahābhārata", Vana-parva 313.117) Kuid sthita-dhīr muni, keda Jumal selles värsis mainib, on erinev tavalisest munist. Sthita- dhīr muni viibib alati Kṛṣṇa teadvuses, sest ta on loobunud kõikidest isiklikest spekulatsioonidest. Teda iseloomustatakse sõnadega praśānta-niḥśeṣa- mano-rathāntara („Stotra-ratna" 43). See tähendab, et ta on tõusnud kõrgemale mõttespekulatsioonide tasandilt ning jõudnud järelduseni, et Jumal Śrī Kṛṣṇa ehk Vāsudeva on kõik (vāsudevaḥ sarvam iti sa mahātmā su-durlabhaḥ). Teda nimetatakse häirimatu mõistusega muniks. Selline täielikus Kṛṣṇa teadvuses viibiv inimene ei lase end häirida materiaalse maailma kolme liiki kannatustest, sest ta võtab kõiki kannatusi kui Jumala armu, pidades end oma varasemate tegude pärast veelgi suuremate kannatuste vääriliseks ja teades, et Jumal on Oma armust vähendanud tema kannatused miinimumini. Kogedes õnne, tänab ta samuti Jumalat, mõeldes, et ta tegelikult seda õnne ei vääri. Selline inimene mõistab, et ainult Jumala armu läbi viibib ta sellises soodsas olukorras, et saab rakendada end Jumala teenimisse, ning Jumala teenimise nimel on ta alati kartmatu ja aktiivne, laskmata end mõjutada erinevatest kiindumustest ja vastumeelsustest. Kiindumus tähendab asjade omandamist oma enese meelelise rahuldamise jaoks ning loobumus tähendab selliste meeleliste kiindumuste puudumist. Kṛṣṇa teadvuses viibiv inimene ei oma aga meeleliste tegevuste suhtes ei kiindumust ega loobumust, sest kogu tema elu on pühendatud Jumala teenimisele. Seepärast ei satu ta ka kunagi raevu, kui tema ettevõtmised on edutud. Sõltumata sellest, kas teda saadab edu või ebaedu, on Kṛṣṇa teadvuses viibib inimene alati kindel oma eesmärgis.