Skip to main content

13. VERS

TEXT 13

Szöveg

Texte

dehino ’smin yathā dehe
kaumāraṁ yauvanaṁ jarā
tathā dehāntara-prāptir
dhīras tatra na muhyati
dehino ’smin yathā dehe
kaumāraṁ yauvanaṁ jarā
tathā dehāntara-prāptir
dhīras tatra na muhyati

Szó szerinti jelentés

Synonyms

dehinaḥ – a megtestesültnek; asmin – ebben; yathā – mint; dehe – a testben; kaumāram – gyermekkor; yauvanam – fiatalság; jarā – öregség; tathā – hasonlóan; deha-antara – a test cseréjének; prāptiḥ – elérése; dhīraḥ – a józan; tatra – azután; na – nem; muhyati – megtéved.

dehinaḥ: de l’âme incarnée; asmin: dans ce; yathā: comme; dehe: dans le corps; kaumāram: l’enfance; yauvanam: la jeunesse; jarā: la vieillesse; tathā: de même; deha-antara: du changement de corps; prāptiḥ: l’accomplissement; dhīraḥ: l’homme réfléchi; tatra: à ce propos; na: jamais; muhyati: n’est déconcerté.

Fordítás

Translation

Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.

Au moment de la mort, l’âme change de corps, tout comme elle est passée dans le précédent de l’enfance à la jeunesse, puis de la jeunesse à la vieillesse. Le sage n’est pas troublé par ce changement.

Magyarázat

Purport

Minden élőlény egyéni lélek, ezért minden pillanatban változtatja testét, s néha mint gyermek, néha mint fiatal, néha pedig mint öreg nyilvánul meg. Ám minden esetben ugyanarról a szellemi lélekről van szó, amely semmilyen változáson nem megy keresztül. Ez az egyéni lélek végül a halál beálltával elhagyja a testet, s egy másikba vándorol. Biztos, hogy a következő születésben új testet kap – vagy anyagit, vagy lelkit –, ezért Arjunának semmi oka nem volt amiatt keseregni, hogy Bhīṣma és Droṇa, akikért annyira aggódott, meg fognak halni. Inkább örülnie kellett volna, hogy öreg testüket újakra cserélik, s ezzel energiájuk is megfiatalodik. Ez a testcsere az élvezet és a szenvedés legváltozatosabb formáit teszi lehetővé az ember számára, életében elkövetett tetteinek megfelelően. Bhīṣma és Droṇa mindketten nemes szívű lelkek voltak, s így kétségtelenül lelki testet kaptak volna következő életükben, vagy legalábbis mennyeit, hogy egy magasabb rendű anyagi létet élvezhessenek. Bánkódásra tehát egyik esetben sem volt ok.

Parce qu’il est une âme individuelle, l’être voit son corps changer à chaque instant, se manifestant tantôt sous la forme d’un enfant, tantôt sous celle d’un adolescent, d’un adulte ou d’un vieillard. L’âme spirituelle, elle, reste la même. Elle ne subit aucun changement. Et quand finalement, la mort arrive, elle transmigre dans un autre corps. Donc, puisque l’âme est assurée d’avoir un autre corps – matériel ou spirituel – dans une vie prochaine, Arjuna n’a aucune raison de s’apitoyer sur la mort éventuelle de Bhīṣma ou de Droṇa. Il devrait se réjouir au contraire de les voir échanger leur vieux corps contre un neuf et recouvrer ainsi l’énergie de leur jeunesse. Tout changement de corps nous apporte son lot de joies ou de souffrances, selon ce que furent nos actes passés. Bhīṣma et Droṇa, étant de nobles âmes, ne manqueront pas d’obtenir dans leur prochaine vie un corps spirituel, ou tout du moins un corps qui leur permettra d’avoir sur les planètes édéniques des plaisirs supérieurs. Aussi, qu’ils aillent ici ou là après leur mort, il n’y a nulle raison de s’inquiéter de leur destinée.

Aki tökéletes tudással rendelkezik az egyéni lélekről, a Felsőlélekről, valamint az anyagi és a lelki természetről, azt dhīrának, nagyon józannak nevezik. Az ilyen embert sohasem téveszti meg a test cseréje.

Est qualifié de dhīra, de réfléchi, celui qui connaît parfaitement la nature de l’âme distincte et de l’Âme Suprême et qui connaît également les natures matérielle et spirituelle. Il n’est pas troublé par les changements de corps.

A lélek és a Legfelsőbb egységéről szóló māyāvādī elmélet elfogadhatatlan, mert a lelket nem lehet töredék részekre osztani. Ha a Legfelsőbbet különböző egyéni lelkekre lehetne darabolni, akkor felosztható és változó lenne, ami ellentmond annak az elvnek, miszerint a Legfelsőbb Lélek változatlan. Ahogyan azt a Gītā megerősíti, a Legfelsőbb töredék részei örökké (sanātana) léteznek, és kṣarának hívják őket, ami azt jelenti, hogy hajlamosak arra, hogy az anyagi természetbe kerüljenek. Ezek a töredék részek mindig töredékek, és azok maradnak még az egyéni lélek felszabadulása után is. Felszabadulásuk után azonban egy örök, tudással és boldogsággal teli életet fognak élni az Istenség Személyiségével. A Felsőlélekre – akit Paramātmānak hívnak, s aki bár minden egyéni testben jelen van, különbözik az élőlényektől – a tükröződés elvét lehet alkalmazni. Amikor az égbolt visszatükröződik a vízben, a napot, a holdat és a csillagokat is láthatjuk. A csillagokat az élőlényekhez lehet hasonlítani, a napot vagy a holdat pedig a Legfelsőbb Úrhoz. Arjuna képviseli az egyéni, töredék lelket, a Legfelsőbb Lélek pedig az Istenség Személyisége, Śrī Kṛṣṇa. Nincsenek ugyanazon a szinten, ahogy azt meglátjuk majd a negyedik fejezet elején. Ha Arjuna egy szinten lenne Kṛṣṇával, vagyis ha Kṛṣṇa nem állna Arjuna fölött, akkor tanító-tanítvány viszonyuk értelmetlenné válna. Ha az illuzórikus energia (māyā) mindkettőjüket megtévesztené, semmi értelme sem lenne, hogy az egyik tanár, a másik pedig tanítvány legyen. Az efféle oktatás hiábavaló lenne, mert a māyā karmai között senki sem adhat hiteles útmutatást. Így aztán Kṛṣṇát a Legfelsőbb Úrnak tekintik, aki magasabb rendű helyzetben van, mint Arjuna, az élőlény, a feledékeny lélek, aki a māyā vonzerejének hatása alá került.

La théorie māyāvādī sur l’unicité de l’âme spirituelle n’a aucun fondement puisque l’âme ne peut être divisée. Si l’Âme Suprême pouvait être sectionnée en une multitude d’âmes individuelles, Elle serait divisible et mutable, alors qu’en réalité, Elle est immuable. La Gītā dit que les parcelles de l’Être Suprême, les âmes distinctes, existent de toute éternité (sanātana) et sont kṣaras, susceptibles de tomber sous le joug de la nature matérielle. Toutefois les âmes individuelles conservent à jamais leur statut de parties distinctes, même après avoir atteint la libération spirituelle. Une fois délivrées de la matière, elles obtiennent de vivre éternellement auprès de Dieu, la Personne Suprême, dans la connaissance et la félicité absolues.

On pourrait appliquer à l’Âme Suprême – le Paramātmā présent en chaque être mais néanmoins différent de l’âme individuelle habitant chacun de ces corps – le principe de la réflexion. Lorsque le ciel se reflète dans l’eau, l’image réfléchie est aussi bien celle du soleil et de la lune que celle des étoiles. Les étoiles sont semblables aux âmes distinctes, et le soleil, ou la lune, à l’Âme Suprême. L’âme spirituelle infinitésimale est ici représentée par Arjuna, et l’Âme Suprême par Kṛṣṇa, Dieu en personne. Mais comme le montrera avec précision le début du quatrième chapitre, l’un et l’autre ne sont pas au même niveau. Si Arjuna était l’égal de Kṛṣṇa, ou si Kṛṣṇa n’était pas supérieur à Arjuna, leur relation de maître à disciple n’aurait aucun sens. S’ils étaient tous deux fourvoyés par l’énergie illusoire (māyā), il ne servirait à rien que l’un instruise l’autre – un tel enseignement serait sans valeur, car nul n’est un maître autorisé s’il se trouve sous l’emprise de māyā. Si donc l’on prend en compte ce qui vient d’être dit jusqu’ici, il devient facile d’admettre que Kṛṣṇa est le Seigneur Suprême, et qu’Il occupe une position supérieure à celle d’Arjuna, âme oublieuse égarée par māyā.