Skip to main content

48. VERS

TEXT 48

Szöveg

Texte

saha-jaṁ karma kaunteya
sa-doṣam api na tyajet
sarvārambhā hi doṣeṇa
dhūmenāgnir ivāvṛtāḥ
saha-jaṁ karma kaunteya
sa-doṣam api na tyajet
sarvārambhā hi doṣeṇa
dhūmenāgnir ivāvṛtāḥ

Szó szerinti jelentés

Synonyms

saha-jam – a vele született; karma – munkát; kaunteya – ó, Kuntī fia; sa-doṣam – hibákkal teli; api – habár; na – sohasem; tyajet – szabad feladni; sarva-ārambhāḥ – minden próbálkozás; hi – bizony; doṣeṇa – hibával; dhūmena – füsttel; agniḥ – tűz; iva – ahogyan; āvṛtāḥ – befedett.

saha-jam: né simultanément; karma: le travail; kaunteya: ô fils de Kuntī; sa-doṣam: avec des fautes; api: bien que; na: jamais; tyajet: on ne doit abandonner; sarva-ārambhāḥ: toute entreprise; hi: certes; doṣeṇa: avec des fautes; dhūmena: de fumée; agniḥ: le feu; iva: comme; āvṛtāḥ: couvert.

Fordítás

Translation

Mint lángot a füst, úgy takar be minden igyekezetet valamilyen hiba. Ezért, ó, Kuntī fia, az embernek nem szabad felhagynia a természetéből fakadó munkával még akkor sem, ha az hibákkal teli.

Tout comme un feu est toujours couvert par de la fumée, toute entreprise est toujours ternie par quelque faute. Néanmoins, ô fils de Kuntī, nul ne doit abandonner le travail conforme à sa nature, fût-il entaché de fautes.

Magyarázat

Purport

A feltételekhez kötött létben az anyagi természet kötőerői minden tettet beszennyeznek. Még a brāhmaṇának is végeznie kell olyan áldozatokat, amelyek szükségessé teszik az állatok megölését. Ugyanígy bármennyire is jámbor, a kṣatriyának harcolnia kell az ellenséggel, ez alól nem bújhat ki. Az üzlete fenntartása érdekében még a jámbor kereskedő is arra kényszerül néha, hogy eltitkolja a nyereségét, vagy hogy feketén üzleteljen. Ezek a dolgok szükségesek, s lehetetlen elkerülni őket. Ehhez hasonlóan a rossz urat szolgáló śūdrának is végre kell hajtania gazdája parancsait, még akkor is, ha azokat másképp nem tenné meg. Mindenkinek folytatnia kell előírt kötelességei végrehajtását e hibák ellenére is, mert ezek a kötelességek saját természetéből fakadnak.

Dans l’existence conditionnée, tout acte est entaché par l’influence des trois guṇas. Le brāhmaṇa lui-même doit parfois accomplir des sacrifices qui exigent l’immolation d’animaux. Pareillement, le kṣatriya, fût-il d’une grande piété, n’a pas d’autre choix que de combattre l’ennemi. Le vaiśya, le marchand, aussi pieux soit-il lui aussi, peut parfois se voir dans l’obligation, pour que son commerce survive, de cacher certains profits ou faire un peu de marché noir. Ce sont là des pratiques inévitables. De même, le śūdra employé par un mauvais maître devra suivre les ordres parfois condamnables de ce dernier. Cependant, malgré ces imperfections, chacun doit continuer à se plier à son devoir, car il procède de sa nature propre.

A vers nagyon szép példával illusztrálja ezt. Noha a tűz tiszta, mégis füstöl, ez azonban nem szennyezi be, és füstje ellenére minden elem közül a legtisztábbnak számít. Ha valaki kṣatriya kötelességéről lemondva egy brāhmaṇa foglalkozását akarja űzni, semmi biztosíték sincs arra, hogy új foglalkozása során nem kell kellemetlen feladatokkal szembenéznie. Ebből azt a következtetést vonhatjuk el, hogy az anyagi világban senki sem mentes teljesen az anyagi természet szennyeződésétől. A tűz és a füst példája nagyon szemléletes: télen, amikor követ veszünk ki a tűzből, szemünket és más testrészeinket is bántja a füst, ám a zavaró körülmények ellenére használnunk kell a tüzet. Éppen így az embernek nem szabad megválnia természetes foglalkozásától csupán azért, mert szembe kell néznie néhány zavaró tényezővel. Inkább legyen határozott abban a szándékában, hogy előírt kötelességével a Legfelsőbb Urat szolgálja a Kṛṣṇa-tudatban. Ez jelenti a tökéletességet. Ha valaki a munkáját a Legfelsőbb Úr örömére végzi, akkor tetteiben többé nem lesz hiba. Amikor az odaadó szolgálattal összekapcsolt munka eredményei megtisztulnak, az ember tökéletesen láthatja önvalóját. Ezt hívják önmegvalósításnak.

Ce verset nous offre une belle analogie. Bien que le feu soit pur en soi, il est toujours couvert de fumée. Mais la fumée ne souille pas le feu. Bien que le feu produise de la fumée, il est considéré comme le plus pur de tous les éléments. Le kṣatriya qui préfère abandonner ses fonctions pour adopter celles du brāhmaṇa n’est en rien assuré qu’elles ne lui imposeront pas également des tâches désagréables. Nous en concluons donc que nul dans l’univers matériel ne peut échapper entièrement aux souillures que lui impose la nature matérielle. L’exemple du feu et de la fumée est fort approprié pour illustrer ce point. Ainsi, lorsqu’en plein hiver on retire une pierre chaude du feu, la fumée peut bien piquer les yeux ou le nez, on est tout de même obligé, malgré ces désagréments, de continuer à faire usage du feu. Pareillement, nul ne doit délaisser son occupation naturelle sous prétexte qu’elle lui occasionne une certaine gêne. Bien plutôt doit-on rester déterminé à servir le Seigneur Suprême en persévérant dans la tâche qui nous est assignée au sein de la conscience de Kṛṣṇa. Telle est la perfection. Lorsqu’un travail particulier est accompli pour la satisfaction du Seigneur Suprême, il se trouve purifié de toutes ses imperfections. Et lorsqu’au contact du service de dévotion, les fruits de l’acte sont aussi purifiés, on développe une vision parfaite du soi, objet de la réalisation spirituelle.