Skip to main content

1–3. VERS

TEXTS 1-3

Szöveg

Tekstas

śrī-bhagavān uvāca
abhayaṁ sattva-saṁśuddhir
jñāna-yoga-vyavasthitiḥ
dānaṁ damaś ca yajñaś ca
svādhyāyas tapa ārjavam
śrī-bhagavān uvāca
abhayaṁ sattva-saṁśuddhir
jñāna-yoga-vyavasthitiḥ
dānaṁ damaś ca yajñaś ca
svādhyāyas tapa ārjavam
ahiṁsā satyam akrodhas
tyāgaḥ śāntir apaiśunam
dayā bhūteṣv aloluptvaṁ
mārdavaṁ hrīr acāpalam
ahiṁsā satyam akrodhas
tyāgaḥ śāntir apaiśunam
dayā bhūteṣv aloluptvaṁ
mārdavaṁ hrīr acāpalam
tejaḥ kṣamā dhṛtiḥ śaucam
adroho nāti-mānitā
bhavanti sampadaṁ daivīm
abhijātasya bhārata
tejaḥ kṣamā dhṛtiḥ śaucam
adroho nāti-mānitā
bhavanti sampadaṁ daivīm
abhijātasya bhārata

Szó szerinti jelentés

Synonyms

śrī-bhagavān uvāca – az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondta; abhayam – félelemnélküliség; sattva-saṁśuddhiḥ – a lét megtisztítása; jñāna – a tudásban; yoga – összekapcsolódásnak; vyavasthitiḥ – a helyzete; dānam – adományozás; damaḥ – az elme fegyelmezése; ca – és; yajñaḥ – áldozat bemutatása; ca – és; svādhyāyaḥ – a védikus irodalom tanulmányozása; tapaḥ – vezeklés; ārjavam – egyszerűség; ahiṁsā – erőszaknélküliség; satyam – igazmondás; akrodhaḥ – mentesség a dühtől; tyāgaḥ – lemondás; śāntiḥ – nyugalom; apaiśunam – tartózkodás a hibakereséstől; dayā – könyörület; bhūteṣu – minden élőlény iránt; aloluptvam – mentesség a mohóságtól; mārdavam – kedvesség; hrīḥ – szerénység; acāpalam – elszántság; tejaḥ – életerő; kṣamā – megbocsátás; dhṛtiḥ – kitartás; śaucam – tisztaság; adrohaḥ – mentesség az irigységtől; na – nem; ati-mānitā – becsvágy; bhavanti – vannak; sampadam – tulajdonságok; daivīm – transzcendentális természet; abhijātasya – annak, aki belőle született; bhārata – ó, Bharata fia.

śrī-bhagavān uvāca — Aukščiausiasis Dievo Asmuo tarė; abhayam — bebaimiškumas; sattva-saṁśuddhiḥ — savo būties apvalymas; jñāna — žinojimo; yoga — apie ryšį; vyavasthitiḥ — padėtis; dānam — labdaringumas; damaḥ — proto suvaldymas; ca — ir; yajñaḥ — aukų atnašavimas; ca — ir; svādhyāyaḥ — Vedų raštų studijavimas; tapaḥ — asketiškumas; ārjavam — paprastumas; ahiṁsā — prievartos atsisakymas; satyam — teisingumas; akrodhaḥ — pykčio neturėjimas; tyāgaḥ — atsižadėjimas; śāntiḥ — ramumas; apaiśunam — nenoras ieškoti ydų; dayā — gailestingumas; bhūteṣu — visoms gyvosioms esybėms; aloluptvam — godumo nebuvimas; mārdavam — geraširdiškumas; hrīḥ — kuklumas; acāpalam — ryžtingumas; tejaḥ — energingumas; kṣamā — atlaidumas; dhṛtiḥ — tvirtybė; śaucam — švara; adrohaḥ — pagiežos neturėjimas; na — ne; ati-mānitā — šlovės siekimas; bhavanti — yra; sampadam — savybės; daivīm — transcendentinės prigimties; abhijātasya — gimusio; bhārata — o Bharatos sūnau.

Fordítás

Translation

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Félelemnélküliség, a lét megtisztítása, a lelki tudás művelése, adományozás, önfegyelmezés, áldozatok végrehajtása, a Védák tanulmányozása, vezeklés, egyszerűség, erőszaknélküliség, igazmondás, mentesség a haragtól, lemondás, békesség, idegenkedés a hibakereséstől, könyörületesség minden élőlény iránt, mentesség a mohóságtól, kedvesség, szerénység, rendíthetetlen elszántság, életerő, megbocsátás, kitartás, tisztaság, valamint mentesség az irigységtől és a becsvágytól – ó, Bharata fia, ezek a transzcendentális tulajdonságok az isteni természettel megáldott ember jellemzői.

Aukščiausiasis Dievo Asmuo tarė: Bebaimiškumas, būties apvalymas, dvasinio žinojimo gilinimas, labdaringumas, savitvarda, aukų atnašavimas, Vedų studijavimas, asketiškumas, paprastumas, prievartos atsisakymas, teisingumas, pykčio neturėjimas, atsižadėjimas, ramumas, nenoras ieškoti ydų, užuojauta visoms gyvosioms esybėms, godumo nebuvimas, geraširdiškumas, kuklumas, ryžtingumas, energingumas, atlaidumas, tvirtybė, švara, pagiežos bei šlovės siekimo neturėjimas – šios transcendentinės savybės, o Bharatos sūnau, būdingos dievotam, dieviška prigimtimi apdovanotam žmogui.

Magyarázat

Purport

A tizenötödik fejezet eleje az anyagi világ banyanfájáról beszélt, s mellékgyökereit az élőlények tetteihez hasonlította, amelyek lehetnek jók vagy rosszak. A kilencedik fejezet is a devákról, az isteni jellemű emberekről és az asurákról, az istentagadó, démoni emberekről szólt. A védikus előírások szerint a jóság minőségében végzett tettek elősegítik a haladást a felszabadulás felé vezető úton, és daivī prakṛtinek, transzcendentális természetűnek nevezik őket. Aki elérte a transzcendentális természetet, az előreléphet a felszabadulás útján, ellenben a szenvedély és a tudatlanság kötőerejében cselekvőknek nincsen reményük a felszabadulásra. Vagy emberként maradnak az anyagi világban, vagy pedig állati, esetleg még alacsonyabb rendű fajokba süllyednek vissza. Ebben a tizenhatodik fejezetben az Úr elmagyarázza a transzcendentális jellemet és a vele járó tulajdonságokat, illetve a démoni jellemet és jellemzőit. A két jellem előnyeit és hátrányait is ismerteti.

KOMENTARAS: Penkiolikto skyriaus pradžioje buvo apibūdintas banjano medis, simbolizuojantis materialųjį pasaulį. Šalutinės jo šaknys lygintos su gyvųjų esybių veikla, palankia ir nepalankia. Devintame skyriuje buvo kalbėta apie dievotas asmenybes (devas) bei apie bedievius, arba demonus (asurus). Pasak Vedų, dorybės guṇos įtakojama veikla padeda gyvajai esybei žengti į priekį išsivadavimo keliu. Tokia veikla vadinasi daivī prakṛti – transcendentinės prigimties. Transcendentinės prigimties žmonės žengia pirmyn išsivadavimo keliu. Kita vertus, tie, kurie veikia valdomi aistros ir neišmanymo guṇų, neturi jokios galimybės išsivaduoti. Jie arba liks materialiame pasaulyje žmonėmis, arba eis į gyvūnų rūšis, ar dar žemesnes gyvybės formas. Šiame šešioliktame skyriuje Viešpats apibūdina transcendentinę ir demonišką prigimtį, nusako jų būdingas savybes, nurodo šių savybių pranašumus ir trūkumus.

A versben nagyon fontos az abhijātasya szó, ami a transzcendentális jellemmel, vagyis az isteni hajlammal született emberre utal. A védikus irodalom garbhādhāna-saṁskārának hívja azt a szertartást, ami az isteni tulajdonságokkal rendelkező gyermek nemzését szolgálja. Ha a szülők azt akarják, hogy gyermeküknek isteni tulajdonságai legyenek, követniük kell az emberi társadalom életének tíz előírt elvét. A Bhagavad-gītā korábban említette már, hogy a jó gyermek nemzését elősegítő nemi élet maga Kṛṣṇa. A nemi élet tehát nem elítélendő, ha a Kṛṣṇa-tudat céljait szolgálja. Akik Kṛṣṇa-tudatúak, ne úgy nemzzenek gyereket, mint ahogyan a kutyák és a macskák, hanem úgy, hogy gyermekeik születésük után Kṛṣṇa-tudatúvá válhassanak. Ebben az áldásban részesülnek a Kṛṣṇa-tudatban elmélyült apától és anyától született gyermekek.

Labai svarbus posmo žodis abhijātasya. Jis nurodo tą, kuris gimė turėdamas transcendentinių savybių ar dieviškų polinkių. Norintiems pradėti vaiką dievotoje aplinkoje Vedų raštai nurodo atlikti garbhādhāna- saṁskāros apeigas. Tėvai, norėdami susilaukti dieviškomis savybėmis apdovanoto vaiko, privalo laikytis dešimties žmonių visuomenės gyvenimo principų. Iš „Bhagavad-gītos“ mes jau sužinojome, kad lytinis gyvenimas, skirtas doriems vaikams pradėti, yra Patsai Kṛṣṇa. Lytinis gyvenimas pateisinamas, jei jis grindžiamas Kṛṣṇos sąmonės principais. Bent tie, kurie įsisąmonino Kṛṣṇą, neturėtų pradėti vaikų kaip katės ar šunys. Jiems dera vaikus pradėti taip, kad gimę vaikai galėtų išsiugdyti Kṛṣṇos sąmonę. Gimti panirusių į Kṛṣṇos sąmonę tėvų šeimoje – ypatingas privalumas.

A varṇāśrama-dharma társadalmi intézménye négy társadalmi rendre és négy tevékenység szerinti csoportra vagy kasztra osztja az embereket, de ennek nem szabad a születés szerint történnie. A felosztás alapja a képzettség kell hogy legyen, s célja a társadalom békéjének és anyagi jólétének fenntartása. Ez a vers transzcendentálisnak nevezi a felsorolt jellemvonásokat, melyeknek az a szerepük, hogy elősegítsék az ember fejlődését a lelki megvilágosodásban, s így kiszabadulhasson az anyagi világból.

Socialinė institucija, vadinama varṇāśrama-dharma, kuri dalina visuomenę į keturis socialinio gyvenimo skyrius ir keturis skyrius pagal veiklos pobūdį, ar kastas – nesiekia suskirstyti žmonių visuomenę pagal gimimą. Toks suskirstymas turi atspindėti išsilavinimo lygį ir užtikrinti visuomenei taiką bei gerovę. Šiame posme suminėtos savybės pavadintos transcendentinėmis. Jos padeda žmogui žengti į priekį dvasinio pažinimo keliu į išsivadavimą iš materialaus pasaulio.

A varṇāśrama intézményben a sannyāsīt, vagyis a lemondottak életrendjének tagját tekintik az összes többi társadalmi csoport és rend vezetőjének, lelki tanítómesterének. A brāhmaṇa a másik három osztály, név szerint a kṣatriyák, a vaiśyák és a śūdrák lelki tanítómestere, de ebben a rendszerben a legmagasabb szinten a sannyāsī áll, aki még a brāhmaṇáknak is lelki tanítómestere. A sannyāsī legfőbb tulajdonsága a félelemnélküliség. Egyedül kell élnie, minden segítség vagy annak reménye nélkül, így csupán az Istenség Legfelsőbb Személyiségének könyörületére bízhatja magát. Ha felmerül benne a gondolat, hogy „Ki fog megvédeni, ha minden kapcsolatot megszakítok?”, akkor nem szabad, hogy a lemondott életrendbe lépjen. Teljes meggyőződéssel hinnie kell, hogy Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége helyhez kötött aspektusában, Paramātmāként állandóan jelen van mindenki szívében, mindent lát, és ismeri az élőlények szándékait. Erős hite legyen benne, hogy Kṛṣṇa Paramātmāként mindig gondoskodik a meghódolt lélekről. „Sohasem maradok egyedül, mert Kṛṣṇa mindig velem tart, és megoltalmaz, még ha a legsűrűbb erdő mélyén élek is.” Így kell gondolkoznia. Ezt a meggyőződést hívják abhayának, vagyis félelemnélküliségnek, amely elengedhetetlenül szükséges a lemondottak rendjében élők számára.

Varṇāśramos institucijoje sannyāsis – žmogus, atsižadėjęs pasaulio, laikomas visų socialinių luomų ir skyrių vadovu arba dvasiniu mokytoju. Brahmanas laikomas likusių trijų luomų – kṣatriyų, vaiśyų ir śūdrų – dvasiniu mokytoju, bet sannyāsis – viršiausias šios institucijos narys – yra taip pat ir brahmanų dvasinis mokytojas. Svarbiausia sannyāsio savybė – bebaimiškumas. Kadangi jis turi gyventi visiškai vienas, be jokios paramos ar garantijų ją gauti, jis turi pasikliauti tik Aukščiausiojo Dievo Asmens malone. Tas, kuriam kyla mintis: „Kas man padės, jei nutrauksiu visus ryšius su pasauliu“ – geriau tegu neatsižada pasaulio. Nereikia abejoti, kad Kṛṣṇa, Aukščiausiasis Dievo Asmuo, visada yra mūsų širdyje lokalizuotos Parāmātmos pavidalu, kad Jis viską mato ir žino, kas ir ką rengiasi daryti. Todėl reikia tvirtai tikėti, kad Kṛṣṇa, būdamas Parāmātma, pasirūpins Jam atsidavusia siela, ir galvoti: „Aš niekada nebūsiu vienišas. Net gūdžiausioje miško tankmėje su manimi bus Kṛṣṇa ir Jis visada saugos mane.“ Toks tikėjimas vadinasi abhayam, bebaimiškumas. Ši dvasios būsena būtina žmogui, atsižadėjusiam pasaulio.

A sannyāsīnak ezután meg kell tisztítania létét. A lemondott életrendben sok szabályt és előírást kell betartania. Ezek közül a legfontosabb az, hogy szigorúan tilos közvetlen kapcsolatot tartania nőkkel. Még az sem engedélyezett számára, hogy négyszemközt beszélgessen velük. Az Úr Caitanya példamutató sannyāsī volt. Amikor Purīban lakott, még azt sem engedte meg, hogy női hívei közelről ajánlják fel a tiszteletüket. Távolabbról kellett leborulniuk. Ez nem a nőgyűlölet jele, hanem a sannyāsī élet velejárója, hogy annak, aki a lemondott életrendbe lépett, ne legyen a nőkkel közeli kapcsolata. A léttisztítás megkívánja, hogy az ember kövesse a helyzetének megfelelő szabályokat és előírásokat. A sannyāsīnak szigorúan tilos közeli kapcsolatban lennie nőkkel és érzékkielégítést szolgáló dolgokat birtokolnia. Az ideális sannyāsī maga az Úr Caitanya volt. Életét tanulmányozva láthatjuk, hogy milyen szigorú volt a nőket illetően. Őt az Istenség legnagylelkűbb inkarnációjának tartják, mert a legelesettebb lelkeket is megszánta, ám ennek ellenére szigorúan betartotta a sannyāsa élet szabályait a nőkkel való kapcsolatra vonatkozóan. Choṭa Haridāsa az Úr Caitanya bensőséges, közeli társainak egyike volt, de valahogyan egyszer vágyakozva pillantott egy fiatal nőre, s az Úr Caitanya annyira szigorú volt, hogy azonnal kizárta személyes társai köréből. Kijelentette: „Ha egy sannyāsī – vagy bárki más, aki igyekszik kiszabadulni az anyagi természet karmaiból, hogy a lelki természetet elérve hazatérjen, vissza Istenhez – az érzékkielégítés reményében néz az anyagi javakra vagy a nőkre, még ha nem is élvezi azokat, csak ilyen hajlammal pillant rájuk, az olyannyira elítélendő, hogy jobb, ha az illető öngyilkos lesz, még mielőtt valóra váltaná bűnös vágyait.” Mindezek tehát a megtisztulás folyamatát segítik elő.

Sannyāsiui taip pat reikia apvalyti savo būtį. Žmogus, atsižadėjęs pasaulio, turi laikytis daugybės taisyklių. Svarbiausia jų – griežtas draudimas artimai bendrauti su moterimi. Nuošalioje vietoje su moterimi sannyāsiui net kalbėti draudžiama. Idealus sannyāsis buvo Viešpats Caitanya. Kai Jis gyveno Puryje, bhaktės moterys negalėjo prie Jo net prisiartinti, kad išreikštų savo pagarbą. Jos turėjo lenktis iš tolo. Toks elgesys nėra moterų niekinimas – tai tik griežtas priesakas, įpareigojantis sannyāsį neturėti artimų ryšių su moterimis. Norint apvalyti savo būtį, reikia laikytis taisyklių, atitinkančių tam tikrą gyvenimo statusą. Antai sannyāsiui griežtai draudžiama artimai bendrauti su moterimis ir kaupti turtą juslėms patenkinti. Idealus sannyāsis buvo Pats Viešpats Caitanya. Jo gyvenimas rodo, kad Jis griežtai laikėsi įsipareigojimų dėl bendravimo su moterimis. Nors Jis laikomas kilniaširdiškiausia Dievo inkarnacija, kuri neatstumia net žemiausiai puolusių sąlygotų sielų, sannyāsio įžadų dėl bendravimo su moterimis Jis laikėsi griežtai. Viešpaties Caitanyos asmens palydovas Choṭa Haridāsa buvo vienas artimiausių Jo pasekėjų, tačiau kai jis kartą aistringai pažvelgė į jauną moterį, Viešpats Caitanya tuoj pat parodė Savo griežtumą ir nedelsdamas pašalino jį iš Savo asmens palydovų tarpo. Viešpats Caitanya pasakė: „Sannyāsiui, ar bet kuriam kitam, kuris bando ištrūkti iš materialios gamtos gniaužtų ir stengiasi pasikelti į dvasinę būtį, t.y. grįžti namo, atgal pas Dievą, dairymasis į materialias vertybes ar moteris geidžiant juslinių malonumų – jau vien žvilgtelėjimas jų pusėn turint tokių užmačių yra toks smerktinas, jog geriau nusižudyti, negu leisti įsiliepsnoti savyje nedoram troškimui.“ Toksai apsivalymo kelias.

A következő jellemző a jñāna-yoga-vyavasthitiḥ, a tudás művelése. A sannyāsī életének küldetése az, hogy tanítsa a családosokat és mindazokat, akik megfeledkeztek igazi életükről, melynek célja a lelki fejlődés. A sannyāsīnak házról házra járva, koldulva kell élnie, ám ez nem jelenti azt, hogy ő koldus. Az alázatosság szintén a transzcendentális síkot elért ember egyik tulajdonsága, ezért a sannyāsī nem a kéregetés miatt, hanem pusztán alázatból kopogtat be minden ajtón, hogy Kṛṣṇa-tudatukra ébressze a családosokat. Ez a sannyāsī feladata. Ha valakit erre utasított a lelki tanítómestere, és valóban fejlett szinten áll, akkor értelmével és logikájával terjesztheti a Kṛṣṇa-tudatot, ha azonban nem elég fejlett, nem szabad belépnie a lemondott élet rendjébe. Ha hiányos tudása ellenére ez mégis megtörténik, akkor a tudás művelése érdekében a hiteles lelki tanítómestert kell hallgatnia minden idejében. A sannyāsī, a lemondott rendbe lépett ember tehát eléri a félelemnélküliség, a sattva-saṁśuddhi (tisztaság) és a jñāna-yoga (a tudás) állapotát.

Kita pozicija – jñāna-yoga-vyavasthiti, žinojimo gilinimas. Sannyāsio gyvenimas skirtas skleisti žinojimą šeimos žmonėms ir visiems tiems, kurie užmiršo savo tikrąjį gyvenimą – dvasinį tobulėjimą. Sannyāsis turėtų gyventi iš išmaldos, belsdamas į kiekvienas duris, tačiau tai nereiškia, kad jis – elgeta. Nuolankumas – taip pat viena transcendentinį lygmenį pasiekusio asmens savybių. Nuolankumas, ir tik nuolankumas, verčia sannyāsį belsti į kiekvienas duris ne tiek dėl išmaldos, kiek dėl to, kad susitiktų su šeimos žmonėmis ir pabudintų jų Kṛṣṇos sąmonę. Tokia sannyāsio pareiga. Jei sannyāsis išties yra padaręs pažangą ir gavęs dvasinio mokytojo paliepimą, vadovaudamasis logika ir išmanymu, jis turi skleisti Kṛṣṇos sąmonės mokslą. O jeigu jis nėra taip pažengęs, duoti sannyāsio įžadų neturėtų. Sannyāsio įžadus davęs, bet dar stokojantis reikiamų žinių žmogus privalo atsidėjęs klausytis, ką sako bona fide dvasinis mokytojas, ir gilinti žinojimą. Sannyāsis, pasaulio atsižadėjęs žmogus, turi būti bebaimis, pasižymėti tyrumu (sattva-saṁśuddhi) ir išmanymu (jñāna-yoga).

A következő dolog az adományozás. Az adományozás a családosok kötelessége. Kenyerüket tisztességes úton kell megkeresniük, s jövedelmük ötven százalékát a Kṛṣṇa-tudat világméretű terjesztésére kell áldozniuk. Olyan intézményeket vagy szervezeteket kell támogatniuk, amelyeknek a Kṛṣṇa-tudat elterjesztése a céljuk. Ügyelniük kell, hogy az adomány megfelelő kezekbe kerüljön. A Bhagavad-gītā a későbbiekben elmagyarázza, hogy a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejének megfelelően az adományozásnak is különböző formái vannak. Az írások a jóság kötőerejében végrehajtott adományozást ajánlják, míg a szenvedély és tudatlanság hatása alatt állót nem, mert ez utóbbi csupán kidobott pénz. Adományt adni csak a Kṛṣṇa-tudat világméretű terjesztése céljára szabad. Ez a jóság minőségébe tartozó adományozás.

Kita savybė – labdaringumas. Labdaringa veikla skirta šeimos žmonėms. Jie privalo dorai užsidirbti pragyvenimui ir pusę pajamų skirti Kṛṣṇos sąmonės propagavimui visame pasaulyje. Kitaip sakant, šeimos žmogus turi šelpti šioje srityje besidarbuojančias organizacijas. Labdarą reikia teikti tiems, kurie jos verti. Toliau bus aiškinama, kad labdara yra kelių rūšių: labdara iš dorybės, labdara iš aistros, ir labdara iš neišmanymo. Šventraščiai rekomenduoja dorybės guṇos labdarą, aistros ir neišmanymo guṇų labdara nerekomenduotina, kadangi tai tėra tuščias lėšų švaistymas. Labdara teiktina tiktai Kṛṣṇos sąmonės propagavimui visame pasaulyje. Tokia labdara priklauso dorybės guṇai.

A dama, vagyis önszabályozás a családosokra is különösen vonatkozik, nemcsak a lelki élet másik három rendjére. A családos ember természetesen a feleségével él, de ez nem jelenti azt, hogy érzékeit szükségtelenül a nemi életben használhatja. Még a családosok nemi életét is szabályok kötik meg: egyedüli célja a gyermeknemzés legyen. Ha nem akar gyermeket, akkor a családos embernek sem szabad szexuális életet élnie a feleségével. Napjaink társadalmában az emberek a fogamzásgátlással vagy még ennél is szörnyűbb módszerekkel élvezik a nemi életet, hogy elhárítsák a gyermeknevelés felelősségét. Ez nem transzcendentális, hanem démonikus jellemvonás. Ha valaki fejlődni szeretne a lelki életben, akkor még ha családos, akkor is uralkodnia kell nemi vágyain, és csak akkor szabad gyermeket nemzenie, ha ezzel Kṛṣṇát akarja szolgálni. Ha képes olyan gyermekeket nemzeni, akik később Kṛṣṇa-tudatúvá válnak, akkor akár több száz gyereke is lehet, de ha nem, akkor kerülnie kell a puszta érzéki élvezetet.

O dama (savitvarda) būtina visiems pagal religijos principus gyvenančios visuomenės sluoksniams, tačiau ji ypač svarbi šeimos žmonėms. Nors šeimos žmogus ir turi žmoną, tačiau lytinį gyvenimą jis turėtų riboti. Lytinio gyvenimo, kurio paskirtis – pradėti vaikus, apribojimai būtini ir šeimos žmogui. Kas nenori turėti vaikų, kartu su žmona privalo susilaikyti nuo lytinių santykių. Šiuolaikinė visuomenė be saiko mėgaujasi lytiniu gyvenimu, saugodamasi nuo pastojimo kontraceptinėmis priemonėmis ar dar bjauresniais būdais, tuo norėdama išvengti atsakomybės už vaikų auklėjimą. Ši savybė ne transcendentinė, o grynai demoniška. Norint dvasiškai tobulėti, netgi jeigu esi šeimos žmogus, reikėtų riboti lytinį gyvenimą ir nepradėti vaikų, jei tuo nebus pasitarnauta Kṛṣṇai. Jei sugebėsi pradėti vaiką kuris įsisąmonins Kṛṣṇą, gali turėti kad ir šimtus vaikų, bet jei to padaryti nepajėgi, tai lytiškai santykiauti, teieškant juslinių malonumų, nevalia.

Az áldozatok végzése szintén a családfenntartók dolga, mert sok pénzre van hozzá szükség. A többi életrend – a brahmacarya, a vānaprastha és a sannyāsa rend – tagjainak nincsen pénzük, kéregetésből élnek. A különféle áldozati szertartások végzése éppen ezért a családosok feladata. A védikus irodalom előírásai szerint agni-hotra áldozatokat kell bemutatniuk, ám ezek manapság rendkívül költségesek lennének, és egyetlen családfenntartó sem lenne képes elvégezni őket. Korunk emberei számára leginkább a saṅkīrtana-yajña, a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantra éneklése ajánlatos. Ez a legjobb és egyben a legkevésbé költséges áldozat, melyet bárki végezhet és részesülhet az áldásából. E három dolog tehát, az adományozás, az érzékek szabályozása és az áldozatok bemutatása a családosok kötelessége.

Aukojimas – dar vienas principas, kurio privalo laikytis šeimos žmogus, nes aukoms reikia daug lėšų. Kitų socialinių sluoksnių atstovai, t.y. brahmacāriai, vānaprasthos ir sannyāsiai, pinigų neturi. Jie gyvena išmalda. Taigi aukų atnašavimas – šeimos žmogaus priedermė. Šeimos žmogus privalo atnašauti agni-hotros aukas – tai daryti įpareigoja Vedų raštai, tačiau dabar jos atsieina labai brangiai ir vargu ar šeimos žmogui įgyvendinamos. Pati geriausia auka, rekomenduojama šiam amžiui, yra saṅkīrtana-yajña – kartoti Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Tai geriausia ir pigiausia auka. Bet kuris gali ją atlikti ir gauti didelę naudą. Taigi tie trys dalykai: labdaringa veikla, juslių suvaldymas ir aukų atnašavimas – skirti šeimos žmonėms.

A svādhyāya (a Védák tanulmányozása) a brahmacaryában élők, azaz a tanulók feladata. A brahmacārīknak nem szabad kapcsolatot tartaniuk nőkkel, hanem nőtlenségi fogadalmat téve figyelmüket a védikus irodalom tanulmányozására kell összpontosítaniuk a lelki tudás művelése érdekében. Ezt nevezik svādhyāyának.

Studijuoti Vedas, svadhyāya – tai brahmacārių, t.y. mokinių, uždavinys. Brahmacāriams draudžiami bet kokie ryšiai su moterimis. Jie turi laikytis celibato ir mintis nukreipti tik į Vedų raštų studijas, gilinti dvasinį žinojimą. Tai vadinasi svādhyāya.

A tapas vagy vezeklés főleg a visszavonult életrendbe tartozóknak való. Az embernek nem szabad egész életében a családjával maradnia. Emlékeznie kell arra, hogy az életnek négy fokozata van: brahmacarya, gṛhastha, vānaprastha és sannyāsa. A gṛhastha élet után vissza kell vonulnia a családi élettől. Ha az emberi életet száz évnek vesszük, akkor ebből huszonöt évet tanulóként, huszonötöt családfenntartóként, huszonötöt visszavonulva, huszonötöt pedig a lemondott életrendben kell eltölteni. Ezek a védikus vallásos élet előírásai. A családi élettől visszavonult embernek a test, az elme és a nyelv lemondásait kell gyakorolnia. Ez a tapasya, s az egész varṇāśrama-dharma társadalomnak ez a célja. Tapasya vagy vezeklés nélkül egyetlen emberi lény sem szabadulhat fel. Sem a védikus irodalom, sem a Bhagavad-gītā nem támasztja alá azt az elméletet, miszerint az életben nincs szükség lemondásra, az ember nyugodtan spekulálhat tovább, és majd minden jóra fordul. Az efféle elméleteket a botcsinálta transzcendentalisták terjesztik, hogy minél több követőt nyerjenek meg maguknak. Az emberek nem vonzódnak a tiltásokhoz, előírásokhoz és szabályokhoz. Éppen ezért akik a vallás köntösében követőkhöz, s így hírnévhez akarnak jutni, azok nem tartják érvényesnek a szabályokat sem tanítványaikra, sem saját magukra nézve. Ezt az utat azonban a Védák nem helyeslik.

Tapas, asketiškumas, ypač rekomenduojamas tiems, kurie pasitraukė iš šeimos. Neturėtume visą gyvenimą būti šeimos žmonės, reikia nepamiršti, jog yra keturi socialiniai sluoksniai: brahmacarya, gṛhastha, vānaprastha ir sannyāsa. Pasibaigus gṛhasthos – gyvenimo šeimoje etapui, reikėtų nutraukti šeiminius ryšius. Jei gyvename šimtą metų, tai dvidešimt penkis metus reikia paskirti mokymuisi, dvidešimt penkis – gyvenimui šeimoje, dvidešimt penkis metus gyventi, atsisakius šeiminių ryšių, ir dvidešimt penkis – gyventi, atsižadėjus pasaulio. Tokias regulas numato Vedų religinė disciplina. Šeimos gyvenimo atsisakęs žmogus turi tramdyti kūną, protą ir liežuvį. Tai yra tapasya. Visa varṇāśrama-dharmos institucija skirta atlikti tapasyą. Nė vienas žmogus neišsivaduos, neatlikdamas askezės, ar tapasyos. Teorija, teigianti, kad savitramda nebūtina, kad pakanka vien filosofuoti ir viskas bus puiku, nerekomenduojama nei Vedų raštų, nei „Bhagavad- gītos“. Šias teorijas kuria apsimetėliai pamokslautojai, norintys pavilioti kuo daugiau pasekėjų. Apribojimai ir taisyklės atbaido žmones. Todėl tie, kurie dangstydamiesi religija mėgina prisivilioti pasekėjų, sužavėti aplinkinius, nekelia griežtų reikalavimų nei mokiniams, nei sau. Tačiau Vedos nepritaria tokiems metodams.

Ami a brāhmaṇák tulajdonságát, az egyszerűséget illeti, ezt az elvet nemcsak ennek a bizonyos rendnek kell követnie, hanem mindenkinek, függetlenül attól, hogy a brahmacārī, a gṛhastha, a vānaprastha vagy a sannyāsa āśramába tartozik. Mindenkinek nagyon egyszerűnek és egyenesnek kell lennie.

O paprastumo principo, kuris laikomas brahmaniška savybe, turi laikytis ne vienas kuris socialinis sluoksnis, bet visi āśramai: brahmacāriai, gṛhasthos, vānaprasthos, sannyāsiai. Reikia būti paprastam ir tiesiam.

Az ahiṁsā azt jelenti, hogy egyetlen élőlény fejlődését sem szabad meggátolnunk. Ne higgyük azt, hogy mivel a lélek még a test halála után sem pusztul el soha, az állatok puszta érzékkielégítésből történő megölése nem bűn. Annak ellenére, hogy elegendő mennyiségű gabonaféle, gyümölcs és tejtermék áll a rendelkezésükre, az emberek manapság ragaszkodnak a húsevéshez. Semmi szükség az állatok legyilkolására – s ez a tilalom mindenkire vonatkozik. Ha nincs más választása, az ember ölhet állatot, de áldozatként azt is fel kell ajánlania. Ha elegendő mennyiségű élelem áll az emberek rendelkezésére, akkor a lelki önmegvalósításban fejlődni kívánóknak nem szabad erőszakot alkalmazniuk az állatokkal szemben. Az igazi ahiṁsā tehát azt jelenti, hogy senkit nem akadályozunk a felemelkedésben. Az állatok szintén fejlődnek, mert az evolúció folyamatában ők is egyre magasabb állati létbe emelkednek. Ha valaki megöl egy állatot, akkor a fejlődésében gátolja meg, ugyanis ha egy állat nem tölt el elég időt egy testben, mert erőszakkal megölik, akkor vissza kell térnie ugyanabba a fajba, hogy mielőtt magasabb létformába emelkedne, leélje hátralévő életét. Ezt a fejlődési folyamatot tehát nem szabad megzavarni csupán azért, hogy az ember kielégítse az ízlelőszervét. Ezt hívják ahiṁsānak.

Ahiṁsā reiškia, kad nevalia sukliudyti nė vienos gyvosios esybės evoliucijai. Nors dvasinė kibirkštis neužgęsta net sunaikinus kūną, nemanykime, kad nėra nieko bloga užmušti gyvulį juslinių malonumų tikslu. Mūsų laikais žmonės priprato valgyti gyvulių mėsą, nors turi pakankamai grūdų, vaisių ir pieno. Taigi žudyti gyvulius nėra jokios būtinybės. Šis nurodymas skirtas visiems. Tik tada, kai nelieka kitos išeities, žmogus turi teisę užmušti gyvulį, tačiau pirmiausiai gyvulys paaukojamas. Ten, kur žmonija turi pakankamai maisto, siekiantieji padaryti pažangą dvasinio pažinimo srityje neturėtų naudoti smurto gyvulių atžvilgiu. Tikroji ahiṁsā reiškia „nesutrukdyti nė vienai gyvajai būtybei gyvenimo evoliucijos“. Gyvūnai taip pat evoliucionuoja, sielai pereinant iš vienos gyvybės rūšies į kitą. Užmušus gyvūną, jo evoliucija sustabdoma. Prieš laiką nužudytas gyvūnas – gyvoji būtybė, turėjusi tam tikrą skaičių dienų ar metų ištūnoti tame kūne, vėl turės sugrįžti į tą pačią gyvybės formą, kad nugyvenusi visas skirtas jai dienas pereitų į kitą gyvybės rūšį. Todėl nevalia stabdyti šios evoliucijos, siekiant patenkinti savo liežuvį. Tai vadinasi ahiṁsā.

A satyam szó azt jelenti, hogy senkinek sem szabad személyes érdekből eltorzítania az igazságot. A védikus irodalom egyes részeit nagyon nehéz megérteni, ezért annak jelentését és célját egy hiteles lelki tanítómestertől kell megtanulnunk. Ez a Védák megértésének módja. A śruti szó arra utal, hogy az embernek a hiteles forrásra kell hallgatnia. Senkinek sem szabad önző érdekből félremagyaráznia az igazságot. A Bhagavad-gītānak számtalan értelmezője van, akik elferdítik az eredeti szöveget. A valódi, szó szerinti jelentést kell feltárnunk, s ezt egy hiteles lelki tanítómestertől kell megtanulnunk.

Satyam reiškia, kad negalima iškreipti tiesos dėl asmeninių interesų. Vedų raštuose yra sudėtingų vietų, ir jų prasmę reikia sužinoti iš bona fide dvasinio mokytojo. Taip suprantamos Vedos. Śṛuti reiškia „klausytis, ką sako autoritetas“. Nevalia dėl asmeninių interesų kurti savas interpretacijas. Sukurta labai daug „Bhagavad-gītos“ komentarų, kurie klaidingai aiškina jos autentiškus tekstus. Būtina perteikti tikrąją jos žodžių prasmę, o tą prasmę reikia sužinoti iš bona fide dvasinio mokytojo.

Az akrodha szó a düh megfékezésére utal. Béketűrőnek kell lennünk még akkor is, ha fel akarnak bosszantani bennünket, mert ha méregbe gurulunk, a düh beszennyezi az egész testet. A düh a szenvedély kötőerejének és a vágynak a terméke, ezért óvakodnia kell tőle annak, aki eljutott a transzcendentális szintre. Apaiśunam azt jelenti, hogy az ember ne legyen hibakereső, s ne javítson ki szükségtelenül másokat. Természetesen ha egy tolvajt tolvajnak nevezünk, az nem hibakeresés, de egy becsületes embert, aki a lelki élet útján halad, tolvajnak szólítani nagy bűn. Hrīḥ azt jelenti, hogy az ember legyen nagyon szerény, és tartózkodjék az elítélendő tettek minden formájától. Az acāpalam szó azt jelenti, hogy az ember legyen elszánt, és ne hagyja, hogy törekvéseiben bármi is megzavarja vagy a kedvét szegje. Próbálkozásaink néha sikertelenül végződhetnek, de emiatt nem szabad bánkódnunk: türelemmel és kitartással tovább kell lépnünk.

Akrodha – tai pykčio sutramdymas. Mes turime išlikti pakantūs net tada, kai kažkas mus provokuoja, nes kai mus užvaldo pyktis, jis tuoj pat užteršia visą kūną. Pyktį gimdo aistros guṇa ar geismas, todėl transcendentinę būklę pasiekęs žmogus privalo sutramdyti savyje pyktį. Apaiśunam reiškia, kad nedera ieškoti kituose žmonėse ydų ar be jokio reikalo taisyti žmones. Be abejo, jei vagį pavadinsime vagimi, tai nebus trūkumų ieškojimas, tačiau apšaukti vagimi dorą žmogų – didelis nusižengimas tam, kuris siekia dvasinio tobulumo. Hrī reiškia, kad žmogus turi būti labai kuklus ir bjauriai nesielgti. Acāpalam – ryžtas. Tai reiškia, kad siekiant tikslo, negalima prarasti savitvardos ar pulti į neviltį. Jei pastangos nuėjo perniek – nesigailėk, priešingai, kantriai ir ryžtingai siek tikslo.

A tejaḥ szó itt a kṣatriyákra vonatkozik. A kṣatriyáknak nagyon erősnek kell lenniük, hogy megvédhessék a gyengéket. Nekik nem szabad az erőszaktól tartózkodó ember szerepét játszaniuk, mert szükség esetén igenis erőszakhoz kell folyamodniuk. Aki azonban képes legyőzni ellenségét, az bizonyos körülmények között megbocsáthat, s elnézheti a kisebb bűnöket.

Žodis tejas šiuose posmuose skirtas kṣatriyams. Kṣatriyas visada turi būti stiprus, kad pajėgtų apginti silpnuosius. Jis neturi dėtis nenaudojąs prievartos. Jei prievarta reikalinga, jis privalo ją panaudoti. Tačiau žmogus, pajėgiantis įveikti priešą, kartais atsižvelgdamas į aplinkybes gali parodyti kilniaširdiškumą ir atleisti nereikšmingus įžeidimus.

A śaucam szó jelentése tisztaság, ami nemcsak a testre és az elmére, hanem a cselekedetekre is vonatkozik. Ez leginkább a kereskedőknek szól, akiknek nem szabad feketén üzletelniük. A nāti-mānitā, a becsvágytól való mentesség a śūdrákra, azaz a kétkezi munkásokra vonatkozik, akik a védikus tanítások szerint a négy osztály közül a legalacsonyabb rendűbe tartoznak. Vigyázniuk kell, nehogy a szükségtelen tekintély- és becsvágy felfuvalkodottá tegye őket, illetve nem szabad a társadalmi helyzetükön változtatniuk. Kötelességükhöz tartozik, hogy a társadalom rendje érdekében tiszteletben tartsák a felsőbb osztályokat.

Śaucam – tai švara. Švarūs turėtų būti ne tik protas ir kūnas, bet ir poelgiai. Ypač ši savybė būtina verslo žmonėms, kurie neturėtų įsivelti į machinacijas juodojoje rinkoje. Nāti-mānita – nereikalavimas garbės, taikytinas śūdroms, darbininkų klasei, kuri anot Vedų priesakų yra žemiausia iš visų keturių klasių. Jiems nepridera pūstis ar siekti šlovės, jų pareiga – būti savo vietoje, gerbti aukštesniąsias klases vardan tvarkos visuomenėje.

A felsorolt huszonhat tulajdonság mindegyike transzcendentális. Mindenkinek annak megfelelően kell elsajátítania ezeket a jellemvonásokat, hogy melyik társadalmi, illetve hivatás szerinti rend tagja. Ennek az a magyarázata, hogy noha az anyagi létfeltételek sok szenvedést okoznak, ha az emberek minden csoportja a folytonos gyakorlás révén szert tesz e tulajdonságokra, akkor fokozatosan mindenki a transzcendentális önmegvalósítás legmagasabb szintjére emelkedhet.

Visos išvardintos dvidešimt šešios savybės yra transcendentinės. Žmogus privalo puoselėti šias savybes, atsižvelgiant į savo visuomeninę padėtį ir veiklos pobūdį. Jų ugdymas net ir sunkiomis materialios būties sąlygomis padės visų klasių žmonėms pasiekti aukščiausią transcendentinio pažinimo lygmenį. Štai tokia jų puoselėjimo prasmė.