Arjuna három kérdést tett fel, s az Úr sorra válaszol rájuk. Ezekben a versekben Kṛṣṇa először arra utal, hogy a transzcendentális síkot elért ember nem irigy, s nem sóvárog semmire. Meg kell értenünk, hogy amikor az élőlény anyagi testet öltve az anyagi világban van, az anyagi természet három kötőerejének egyike irányítja. A természet anyagi kötőerőinek markából valójában akkor szabadul ki, amikor elhagyja a testet. Addig azonban, míg el nem hagyja a testét, legyen semleges. Merüljön el úgy az Úr odaadó szolgálatában, hogy automatikusan megfeledkezzen arról, hogy magát az anyagi testtel azonosította. Amikor az ember abban a tudatban él, hogy ő az anyagi test, akkor egyedül az érzékkielégítés érdekében cselekszik, ha azonban tudatát Kṛṣṇára irányítja, akkor az érzékkielégítés önmagától megszűnik. Az élőlénynek nincs szüksége az anyagi testre, sem arra, hogy teljesítse a test parancsait. Az anyagi kötőerők a testben tovább működnek, de az önvaló mint szellemi lélek távol marad az ilyen tettektől. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy nem akarja élvezni a testet, de arra sem vágyik, hogy kikerüljön belőle. Ilyen transzcendentális helyzetben a bhakta automatikusan felszabadul. Nem szükséges külön erőfeszítést tennie, hogy megszabaduljon az anyagi természet kötőerőinek befolyásától.

A következő kérdés a transzcendentális helyzetet elért személy viselkedésével kapcsolatos. A materialista embert rendkívül befolyásolja a tisztelet és a becsmérlés, amely a testet érinti, de azt, aki transzcendentális síkra emelkedett, nem érdekli az efféle hamis megbecsülés és gyalázat. Végzi Kṛṣṇa-tudatú kötelességét, és nem törődik azzal, hogy tisztelik-e vagy sem. Elfogadja mindazt, ami segíti Kṛṣṇa-tudatos kötelessége végrehajtásában, másképp azonban nincs szüksége semmi anyagira, legyen az akár kő, akár arany. Mindenkit, aki segíti a Kṛṣṇa-tudatban, kedves barátjának tekint, állítólagos ellenségeit pedig nem gyűlöli. Egyenlően bánik mindenkivel, s mindent azonos szinten állónak lát, mert tökéletesen tudja, hogy az anyagi lét nem a valódi léte. A társadalom és a politika ügyei nem befolyásolják, mert tudja, hogy a felfordulások és zavarok ideiglenesek. Nem törekszik semmi olyanra, ami saját érdekeit szolgálja. Kṛṣṇa kedvéért bármire képes, de személyes érdekből nem akar elérni semmit sem. Ilyen viselkedéssel az ember valóban a transzcendentális síkra emelkedhet.