16. VERS
VERSO 16
Szöveg
Texto
sāttvikaṁ nirmalaṁ phalam
rajasas tu phalaṁ duḥkham
ajñānaṁ tamasaḥ phalam
sāttvikaṁ nirmalaṁ phalam
rajasas tu phalaṁ duḥkham
ajñānaṁ tamasaḥ phalam
Szó szerinti jelentés
Sinônimos
karmaṇaḥ – munkának; su-kṛtasya – jámbor; āhuḥ – mondják; sāttvikam – a jóság minőségében lévő; nirmalam – tiszta; phalam – az eredménye; rajasaḥ – a szenvedély kötőerejének; tu – de; phalam – az eredménye; duḥkham – szenvedés; ajñānam – ostobaság; tamasaḥ – a tudatlanság kötőerejének; phalam – az eredménye.
Fordítás
Tradução
A jámbor tettek eredménye tiszta, és a jóság kötőerejébe tartozik. A szenvedély minőségében végzett munka azonban szenvedést, a tudatlanságban végrehajtott tett pedig ostobaságot eredményez.
O resultado da ação piedosa é puro e se diz que está no modo da bondade. Mas a ação feita no modo da paixão resulta em miséria, e a ação executada no modo da ignorância resulta em tolice.
Magyarázat
Comentário
A jóság minőségében végzett jámbor tettek eredménye tiszta. Ez az oka annak, hogy az illúziótól teljesen mentes bölcsek boldogok. A szenvedély kötőerejében végzett cselekedetek azonban csupán szenvedést eredményeznek. Az anyagi boldogság reményében végzett tettek mind kudarcra vannak ítélve. Ha valaki például egy felhőkarcolóra vágyik, annak a felépítése tengernyi emberi szenvedéssel jár: a vállalkozónak a sok-sok pénz megszerzése rendkívül komoly gondot okoz, az építőmunkásoknak pedig nehéz fizikai munkát kell végezniük. A szenvedés tehát mindig jelen van. Ezért mondja azt a Bhagavad-gītā, hogy a szenvedély kötőerejének bűvöletében végrehajtott tettek mindig nagy szenvedést okoznak. Lehet, hogy az ember érez egy parányi boldogságot az elme síkján – „ez a ház az enyém; ez a pénz az enyém” –, de ez nem valódi boldogság.
O resultado de atividades piedosas executadas no modo da bondade é puro. Portanto, os sábios, livres de toda a ilusão, estão situados em felicidade. Mas as atividades no modo da paixão são deveras miseráveis. Qualquer atividade que visa à obtenção de felicidade material acaba sendo um fracasso. Se, por exemplo, alguém quer ter um arranha-céu, quanta miséria humana não ocorrerá para que se possa construí-lo? O financiador tem de se submeter a muitos problemas para ganhar uma vultosa soma em dinheiro. E aqueles que trabalham como escravos para construir o edifício têm de se submeter a muito esforço físico. Isso é muita miséria. Logo, o Bhagavad-gītā diz que em qualquer atividade executada sob o encanto do modo da paixão há definitivamente grande miséria. Pode parecer que haja um pouco de felicidade mental — “Tenho esta casa ou este dinheiro” — mas esta não é a verdadeira felicidade.
A tudatlanság kötőerejében cselekvőnek nincs tudása, ezért minden tette szenvedést eredményez ebben az életben, a következőben pedig állati létformához vezet. Az állati lét mindig nyomorúságos, annak ellenére, hogy a māyā, az illuzórikus energia varázsa alatt az állatok ezt nem fogják fel. Az ártatlan állatok mészárlása szintén a tudatlanság kötőerejének eredménye. Aki állatot öl, nem tudja, hogy a leölt állat a jövőben olyan testet kap, amely alkalmas lesz arra, hogy megölje gyilkosát. Ez a természet törvénye. Az emberi társadalomban például azt, aki embert öl, felakasztják – ez az állam törvénye. Tudatlanságuk következtében az emberek nem látják, hogy egy teljes állam létezik a Legfelsőbb Úr irányítása alatt. Minden élőlény a Legfelsőbb Úr fia, ezért Ő nem tűri el még egy hangya elpusztítását sem – mindenkinek meg kell fizetnie az ilyen tettért. Állatokat ölni pusztán a nyelv kielégítése érdekében a tudatlanság legdurvább formája. Az embernek nincs szüksége arra, hogy állatokat öljön, hiszen Isten számtalan finom eledellel ellátja. Ha valaki ennek ellenére húst eszik, akkor tudnunk kell, hogy a tudatlanság kötőerejének hatása alatt cselekszik, s rendkívül sötét jövő vár rá. Valamennyi állat közül a tehén elpusztítása a legnagyobb bűn, mert a tehén azzal, hogy tejet ad, nagy szolgálatot tesz az embereknek. A tehenek mészárlása ezért a legsötétebb tudatlanság megnyilvánulása. A Védákban (Ṛg-veda 9.46.4) a gobhiḥ prīṇita-matsaram szavak arra utalnak, hogy aki megtölti a bendőjét tejjel, s utána meg akarja ölni a tehenet, az a legmélyebb tudatlanságban van. A Védák egyik imája így hangzik:
Quanto ao modo da ignorância, o executor não tem conhecimento, e por isso todas as suas atividades atuais resultam em miséria, e depois ele prosseguirá em direção à vida animal. A vida animal é sempre miserável, embora, sob o encanto de māyā, ou a energia ilusória, os animais não compreendam isso. O abate de animais indefesos também se deve ao modo da ignorância. Os matadores de animais não sabem que no futuro o animal terá um corpo adequado para matá-los. Esta é a lei da natureza. Na sociedade humana, se alguém mata um homem ele deve ser enforcado. Esta é a lei do Estado. Devido à ignorância, as pessoas não percebem que existe um Estado perfeito, completamente controlado pelo Senhor Supremo. Cada ser vivo é filho do Senhor Supremo, e Ele não tolera que se mate nem mesmo uma formiga. Deve-se pagar por isso. Logo, entregar-se à matança de animais só para satisfazer a língua é a espécie mais grosseira de ignorância. O ser humano não tem necessidade de matar animais, porque Deus forneceu-lhe tantas coisas boas. Se, apesar disso, ele insiste em comer carne, deve-se entender que está agindo em ignorância e está tornando seu futuro muito tenebroso. De todas as espécies de matança de animais, a matança de vacas é muito nefasta porque a vaca nos dá todas as espécies de prazer, fornecendo o leite. Abater vacas é cometer um dos mais grosseiros atos de ignorância. Na literatura védica (Ṛg Veda 9.46.4), as palavras gobhiḥ prīṇita-matsaram indicam que quem deseja matar a vaca, apesar de estar plenamente satisfeito com o leite, encontra-se na mais grosseira ignorância. Também há uma oração na literatura védica que diz:
go-brāhmaṇa-hitāya ca
jagad-dhitāya kṛṣṇāya
govindāya namo namaḥ
go-brāhmaṇa-hitāya ca
jagad-dhitāya kṛṣṇāya
govindāya namo namaḥ
„Uram, Te vagy a tehenek, a brāhmaṇák, az egész emberi társadalom és az egész világ jóakarója!” (Viṣṇu-purāṇa 1.19.65). Ez az ima különösen kihangsúlyozza a tehenek és a brāhmaṇák védelmezését. A brāhmaṇák a lelki tanítás szimbólumai, a tehenek pedig a legértékesebb élelemé. Ennek a két teremtménynek, a brāhmaṇának és a tehénnek minden védelmet biztosítani kell – ez jelenti a valóban fejlett civilizációt. A modern emberi társadalomban nem törődnek a lelki tudással, és támogatják a tehenek lemészárlását. Ebből megérthetjük, hogy az emberi társadalom rossz irányba fejlődik, és csak saját vesztébe rohan. Az a társadalom, amely úgy vezeti a benne élőket, hogy azok a következő életükben állatok legyenek, nem nevezhető emberi társadalomnak. A jelen kor emberi társadalmát természetesen a szenvedély és a tudatlanság kötőereje rendkívüli módon félrevezeti. Ez egy nagyon veszélyes korszak, ezért minden országnak el kellene fogadnia a legkönnyebb folyamatot, a Kṛṣṇa-tudatot, hogy megmentse az emberiséget a legnagyobb veszedelemtől.
“Meu Senhor, Você é o benquerente das vacas e dos brāhmaṇas, e é o benquerente de toda a sociedade humana e do mundo.” (Viṣṇu Purāṇa 1.19.65) O fato é que nesta oração se faz menção especial à proteção das vacas e dos brāhmaṇas. Os brāhmaṇas são o símbolo da educação espiritual, e as vacas são o símbolo do alimento mais valioso; estas duas criaturas vivas, os brāhmaṇas e as vacas, devem receber toda a proteção — este é o verdadeiro progresso da civilização. Na sociedade humana moderna, negligencia-se o conhecimento espiritual e estimula-se a matança de vacas. Deve-se compreender, então, que a sociedade humana avança na direção errada e prepara o caminho de sua própria condenação. Uma civilização que induz os cidadãos a se tornarem animais em suas próximas vidas com certeza não é uma civilização humana. É óbvio que a atual civilização humana está grosseiramente influenciada pelos modos da paixão e da ignorância. Esta é uma era muito perigosa, e todas as nações devem preocupar-se em prover o processo mais fácil, a consciência de Kṛṣṇa, para salvar a humanidade do maior dos perigos.