Kṛṣṇát csakis az osztatlan odaadó szolgálat segítségével lehet megérteni. Ez a vers határozottan ki is jelenti ezt, hogy a Bhagavad-gītāt a spekulálás módszerével felfogni próbáló önkényes magyarázók beláthassák: csupán idejüket vesztegetik. Senki sem értheti meg Kṛṣṇát és azt, hogyan jelent meg szülei előtt előbb négykarú formájában, hogy azután egyszerre átváltozzon kétkarú formájává. Ezeket a dolgokat nagyon nehéz megérteni a Védák tanulmányozása vagy filozófiai spekuláció segítségével, ezért e vers világosan kijelenti: Őt senki sem láthatja, és ezeket a dolgokat senki sem értheti meg. Ám azok, akik elmélyülten tanulmányozzák a védikus irodalmat, sokféleképpen szerezhetnek ismereteket Róla. Számtalan szabály és előírás van, s ha az ember valóban meg akarja érteni Kṛṣṇát, követnie kell a hiteles szentírásokban lefektetett irányadó elveket. Vezeklést szintén ezeknek az elveknek megfelelően kell végezni. Ha szigorú lemondást akarunk végezni, böjtölhetünk janmāṣṭamīn, Kṛṣṇa megjelenésének napján, valamint a két ekādaśī napon (minden újhold és telihold utáni tizenegyedik napon). Ami pedig az adományozást illeti, az magától értetődően mindig Kṛṣṇa bhaktáit illeti, akik az Ő odaadó szolgálatát végzik, hogy a Kṛṣṇáról szóló filozófiát, vagyis a Kṛṣṇa-tudatot világszerte elterjesszék. A Kṛṣṇa-tudat áldás az emberiség számára. Rūpa Gosvāmī úgy dicsőítette az Úr Caitanyát, mint a legönzetlenebb adakozót, mert ingyen osztotta azt, amit egyébként oly nehéz elérni: a Kṛṣṇa iránti szeretetet. Ha valaki tehát pénzének egy részét azoknak adja, akik a Kṛṣṇa-tudat terjesztésével foglalkoznak, ez a Kṛṣṇa-tudat terjesztésére szánt adomány a legnagyobb adomány a világon. És ha valaki a templomi előírások szerint végez imádatot (az indiai templomokban mindig áll egy szobor, általában Viṣṇu vagy Kṛṣṇa), az fejlődést érhet el azzal, hogy imádja és tiszteli az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Azok számára, akik még kezdők az Úr odaadó szolgálatában, nagyon fontos a templomi imádat. Ezt a védikus irodalom (Śvetāśvatara-upaniṣad 6.23) is megerősíti:

Akinek megingathatatlan hite van a Legfelsőbb Úrban, s követi a lelki tanítómester útmutatását, akiben szintén rendíthetetlenül hisz, az előtt az Istenség Legfelsőbb Személyisége felfedi magát. Elmebeli spekuláció útján nem lehet megérteni Kṛṣṇát. Aki nem részesül személyesen egy hiteles lelki tanítómester oktatásában, az semmit nem érthet meg Kṛṣṇából. A tu szó használatával ez a vers kifejezetten arra utal, hogy Kṛṣṇa megismeréséhez ezen kívül nem vezet más út, és semmi más folyamat nem ajánlott.

Kṛṣṇa személyes, kétkarú és négykarú formájáról azt mondják, su-durdarśam, azaz „nagyon nehéz meglátni”. Teljes mértékben különbözik az ideiglenes kozmikus formától, melyet Arjuna látott. A négykarú Nārāyaṇa- és a kétkarú Kṛṣṇa-forma örökkévaló és transzcendentális, míg az Arjunának megmutatott kozmikus forma ideiglenes. A tvad anyena na dṛṣṭa-pūrvam szavakból (47. vers) az derül ki, hogy Arjunát megelőzően még senki sem látta ezt a formát, és hogy nem is volt szükség arra, hogy a bhakták lássák. Kṛṣṇa azért engedte Arjunának, hogy megpillantsa ezt az alakját, hogy ha valaki a jövőben bármikor is Isten inkarnációjának adja ki magát, az emberek bizonyítékul kérhessék tőle a kozmikus forma megmutatását.

Az előző versben többször használt na szó arra utal, hogy senkinek sem szabad túlságosan büszkének lennie diplomáira, melyek például tudományos műveltségét bizonyítják a védikus irodalom területén. El kell fogadnia Kṛṣṇa odaadó szolgálatát – csak ezután próbálkozhat azzal, hogy magyarázatot fűzzön a Bhagavad-gītāhoz.

A kozmikus forma feltárása után Kṛṣṇa először átváltozik négykarú Nārāyaṇává, majd újra visszatér saját, természetes, kétkarú alakjába. Ez azt jelenti, hogy mind a négykarú, mind a védikus irodalom által említett többi forma az eredeti, kétkarú Kṛṣṇából árad – Ő valamennyi kiáradás eredete. Ő maga azonban még ezektől a formáktól is különállóan létezik, a személytelen aspektusról nem is beszélve. Ami a négykarú Kṛṣṇa formákat illeti, a Védák egyértelműen kijelentik, hogy még a Kṛṣṇával leginkább azonos négykarú forma is (Mahā-viṣṇué, aki a kozmikus óceánon fekszik, s akinek lélegzésével számtalan univerzum árad ki és húzódik vissza), a Legfelsőbb Úr egyik kiterjedése. Ahogyan a Brahma-saṁhitā (5.48) mondja:

„Mahā-viṣṇu, akibe a számtalan univerzum visszaárad, s akiből aztán újra kiáradnak azok pusztán légzése által, Kṛṣṇa teljes kiterjedése. Ezért Govindát, Kṛṣṇát imádom, aki minden ok oka.” Kizárólag Kṛṣṇa személyes formáját kell hát imádnunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként, akit örökkévaló gyönyör és tudás jellemez. A Bhagavad-gītā megerősíti, hogy Ő valamennyi Viṣṇu-forma és inkarnáció forrása, és Ő az eredeti Legfelsőbb Személyiség.

A védikus irodalomban (Gopāla-tāpanī-upaniṣad 1.1) a következő kijelentéssel találkozunk:

„Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Kṛṣṇának, akinek transzcendentális formája gyönyörrel, örökkévalósággal és tudással teli. Tiszteletemet ajánlom Neki, mert ha megértjük Őt, megértjük a Védákat, s ezért Ő a legfelsőbb lelki tanítómester.” Aztán pedig azt olvashatjuk: kṛṣṇo vai paramaṁ daivatam. „Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége” (Gopāla-tāpanī 1.3). Eko vaśī sarva-gaḥ kṛṣṇa īḍyaḥ: „Ez az egyetlen Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki imádatra méltó.” Eko 'pi san bahudhā yo 'vabhāti: „Kṛṣṇa egy, de számtalan formában és kiterjedt inkarnációban nyilvánul meg” (Gopāla-tāpanī 1.21).

A Brahma-saṁhitāban (5.1) ez áll:

„Az Istenség Legfelsőbb Személyisége Kṛṣṇa, akinek teste örökkévalóság, tudás és gyönyör. Nincs kezdete, mert Ő maga a kezdete mindennek. Ő minden ok oka.”

Máshol azt olvashatjuk: yatrāvatīrṇaṁ kṛṣṇākhyaṁ paraṁ brahma narākṛti. „A Legfelsőbb Abszolút Igazság egy személy. Neve Kṛṣṇa, s néha alászáll a Földre.” A Śrīmad-Bhāgavatamban szintén található leírás az Istenség Legfelsőbb Személyiségének sokféle inkarnációjáról, és a felsorolásban Kṛṣṇa neve is szerepel. Ám azt is olvashatjuk, hogy Kṛṣṇa nem Isten egyik inkarnációja, hanem Ő maga az eredeti Istenség Legfelsőbb Személyisége (ete cāṁśa-kalāḥ puṁsaḥ kṛṣṇas tu bhagavān svayam).

Hasonlóképpen szól az Úr is a Bhagavad-gītāban: mattaḥ parataraṁ nānyat. „Semmi sem magasabb rendű formámnál, az Istenség Személyiségénél, Kṛṣṇánál.” Egy másik helyen a Bhagavad-gītāban azt mondja, aham ādir hi devānām: „Én vagyok minden félisten eredete.” A Bhagavad-gītā tanításának megértése után Arjuna is megerősítette ezt a következő szavakkal: param brahma paraṁ dhāma pavitraṁ paramaṁ bhavān. „Most teljesen megértem, hogy Te vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Abszolút Igazság, s hogy Te vagy mindenek menedéke.” A kozmikus forma tehát, melyet Kṛṣṇa Arjunának tárt fel, nem az eredeti formája Istennek. Az eredeti forma Kṛṣṇa. A sok ezer fejű és karú kozmikus forma kinyilvánítására azért van szükség, hogy felhívja magára azok figyelmét, akikben nincsen szeretet Isten iránt. Ez nem Isten eredeti formája.

Azok a tiszta bhakták, akiket különböző szeretetteljes, transzcendentális kapcsolat fűz az Úrhoz, nem vonzódnak a kozmikus formához. A Legfelsőbb Istenség eredeti Kṛṣṇa-alakjában folytat szeretetteljes transzcendentális kapcsolatot bhaktáival. A Kṛṣṇával meghitt baráti viszonyban lévő Arjuna számára ezért a kozmikus megnyilvánulás formája egyáltalán nem okozott örömet, inkább félelemmel töltötte el. Arjuna Kṛṣṇa állandó társa volt, ezért kétségtelenül transzcendentális látóképességgel rendelkezett. Nem egy közönséges ember volt, ezért a kozmikus forma nem ragadta meg. A gyümölcsöző tettek révén felemelkedni próbáló emberek talán csodálatosnak látnák e megnyilvánulást, de az odaadó szolgálatban élők számára Kṛṣṇa kétkarú formája a legkedvesebb.