Jól meg kell értenünk ezzel kapcsolatban, hogy mit jelent az isteni látóképesség, s ki rendelkezhet azzal. Az „isteni” szó jelentése: „Istenhez hasonló”. Csak az rendelkezhet tehát vele, akinek isteni tulajdonságai vannak, mint egy félistennek. S hogy kik a félistenek? A védikus irodalom szerint az Úr Viṣṇu bhaktái (viṣṇu-bhaktāḥ smṛtā devāḥ). Az ateisták, akik nem hisznek Viṣṇuban, vagy Kṛṣṇa személytelen aspektusát tartják a Legfelsőbbnek, nem rendelkezhetnek isteni látással. Ha valaki Kṛṣṇát becsmérli, nem lehet isteni látóképessége. Az ember csak akkor tehet erre szert, ha előbb isteni tulajdonságokat sajátított el. Csakis az isteni látással rendelkezők láthatnak tehát úgy, mint Arjuna.

A Bhagavad-gītā leírást ad a kozmikus formáról. Mielőtt Arjuna megpillanthatta a viśva-rūpát, senki nem ismerte azt, most azonban lehet róla valamilyen elképzelésünk. Csak az láthatja az Úr kozmikus formáját, aki valóban isteni természettel rendelkezik, ez azonban csak Kṛṣṇa tiszta bhaktája számára lehetséges. Ám az isteni természetű és isteni látóképességgel rendelkező bhakták nem vágynak különösebben arra, hogy meglássák az Úrnak ezt a formáját. Egy korábbi vers leírása szerint Arjunát félelem töltötte el, amikor megpillantotta, s inkább négykarú Viṣṇu formájában szerette volna látni az Úr Kṛṣṇát.

Ebben a versben jó néhány fontos kifejezéssel találkozunk. Az egyik a veda-yajñādhyayanaiḥ, ami a védikus irodalom tanulmányozására és az áldozati szabályokra utal. Védák alatt az egész védikus irodalmat értjük, név szerint a négy Védát (Ṛg, Yajur, Sāma és Atharva), a tizennyolc purāṇát, az upaniṣadokat és a Vedānta-sūtrát. Ezeket az ember bárhol – otthon vagy máshol is – tanulmányozhatja. Ezenkívül vannak olyan sūtrák, például a kalpa-sūtrák és a mīmāṁsā-sūtrák, melyekből az áldozat bemutatásának módját lehet elsajátítani. A dānaiḥ olyan adományt jelent, melyet arra méltó embereknek adnak, például azoknak, akik transzcendentális szerető szolgálattal imádják az Urat (a brāhmaṇák és a vaiṣṇavák). Jámbor cselekedetek alatt az agni-hotrát és a különféle kasztok előírt kötelességeit értjük. A testi fájdalmak önkéntes vállalását tapasyának nevezik. Vállalhat az ember testi lemondást, adományozhat, tanulmányozhatja a Védákat és így tovább, de mindaddig nem láthatja meg a kozmikus formát, amíg – Arjunához hasonlóan – bhaktává nem válik. Az imperszonalisták azt hiszik, hogy látják az Úr kozmikus formáját, a Bhagavad-gītāból azonban megérthetjük, hogy az imperszonalisták nem bhakták, s így nem pillanthatják azt meg.

Sok olyan ember van, aki inkarnációkat talál ki. Közönséges emberekről állítják, hogy Isten inkarnációi, ez azonban nagy ostobaság. A Bhagavad-gītā elveit kell követnünk, másképp nem tehetünk szert tökéletes lelki tudásra. A Bhagavad-gītāt az Istenről szóló tudomány bevezető tanulmányának tekintik, mégis olyan tökéletes, hogy segítségével az ember különbséget tehet a dolgok között. Hiába állítják egy hamis inkarnáció hívei, hogy ők is látták Isten transzcendentális inkarnációját, a kozmikus formát, kijelentésük nem fogadható el, hiszen egyértelműen azt olvashatjuk itt, hogy senki sem láthatja azt mindaddig, míg Kṛṣṇa bhaktája nem lesz. Először is tehát az embernek Kṛṣṇa tiszta bhaktájává kell válnia, s akkor mondhatja, hogy képes megmutatni másoknak azt a kozmikus formát, amit látott. Kṛṣṇa bhaktája nem fogadja el a hamis inkarnációkat és azok követőit.