4–5. VERS
TEXTS 4-5
Szöveg
Text
kṣamā satyaṁ damaḥ śamaḥ
sukhaṁ duḥkhaṁ bhavo ’bhāvo
bhayaṁ cābhayam eva ca
kṣamā satyaṁ damaḥ śamaḥ
sukhaṁ duḥkhaṁ bhavo ’bhāvo
bhayaṁ cābhayam eva ca
tapo dānaṁ yaśo ’yaśaḥ
bhavanti bhāvā bhūtānāṁ
matta eva pṛthag-vidhāḥ
tapo dānaṁ yaśo ’yaśaḥ
bhavanti bhāvā bhūtānāṁ
matta eva pṛthag-vidhāḥ
Szó szerinti jelentés
Synonyms
buddhiḥ – értelem; jñānam – tudás; asammohaḥ – kételyektől való mentesség; kṣamā – megbocsátás; satyam – igazmondás; damaḥ – az érzékek szabályozása; śamaḥ – az elme szabályozása; sukham – boldogság; duḥkham – boldogtalanság; bhavaḥ – születés; abhāvaḥ – halál; bhayam – félelem; ca – és; abhayam – félelemnélküliség; eva – is; ca – és; ahiṁsā – erőszaknélküliség; samatā – egyensúly; tuṣṭiḥ – elégedettség; tapaḥ – lemondás; dānam – adományozás; yaśaḥ – hírnév; ayaśaḥ – szégyen; bhavanti – vannak; bhāvāḥ – természetei; bhūtānām – élőlényeknek; mattaḥ – Tőlem; eva – bizony; pṛthak-vidhāḥ – különféleképpen származóak.
buddhiḥ — intelligence; jñānam — knowledge; asammohaḥ — freedom from doubt; kṣamā — forgiveness; satyam — truthfulness; damaḥ — control of the senses; śamaḥ — control of the mind; sukham — happiness; duḥkham — distress; bhavaḥ — birth; abhāvaḥ — death; bhayam — fear; ca — also; abhayam — fearlessness; eva — also; ca — and; ahiṁsā — nonviolence; samatā — equilibrium; tuṣṭiḥ — satisfaction; tapaḥ — penance; dānam — charity; yaśaḥ — fame; ayaśaḥ — infamy; bhavanti — come about; bhāvāḥ — natures; bhūtānām — of living entities; mattaḥ — from Me; eva — certainly; pṛthak-vidhāḥ — variously arranged.
Fordítás
Translation
Értelem, tudás, mentesség a kétségtől és a tévhittől, megbocsátás, igazmondás, az érzékek szabályozása, az elme szabályozása, boldogság és szenvedés, születés, halál, félelem, félelemnélküliség, erőszakmentesség, kiegyensúlyozottság, elégedettség, lemondás, adományozás, hírnév és szégyen – egyedül Tőlem származnak az élőlények e tulajdonságai.
Intelligence, knowledge, freedom from doubt and delusion, forgiveness, truthfulness, control of the senses, control of the mind, happiness and distress, birth, death, fear, fearlessness, nonviolence, equanimity, satisfaction, austerity, charity, fame and infamy – all these various qualities of living beings are created by Me alone.
Magyarázat
Purport
Az élőlények különféle tulajdonságait – a jókat és a rosszakat egyaránt – Kṛṣṇa teremtette. Erről ír ez a vers.
The different qualities of living entities, be they good or bad, are all created by Kṛṣṇa, and they are described here.
Az értelem az a képesség, melynek segítségével a dolgokat helyes nézőpontból elemezzük, a tudás pedig azt jelenti, hogy megértjük, mi a lélek és mi az anyag. Az egyetemeken oktatott közönséges tudás csupán az anyagot érinti, s ezért itt nem tekintjük tudásnak. Tudás az, ha ismerjük a különbséget a lélek és az anyag között. A modern oktatás kizárólag az anyagi elemekről és a testi szükségletekről tanít, s mellőzi a lélekről szóló tudományt. Az akadémikus tudás ezért nem teljes.
Intelligence refers to the power to analyze things in their proper perspective, and knowledge refers to understanding what is spirit and what is matter. Ordinary knowledge obtained by a university education pertains only to matter, and it is not accepted here as knowledge. Knowledge means knowing the distinction between spirit and matter. In modern education there is no knowledge about spirit; they are simply taking care of the material elements and bodily needs. Therefore academic knowledge is not complete.
Asammohává, félelem- és illúziónélkülivé akkor lehet válni, ha az ember nem határozatlan, s megértette a transzcendentális filozófiát. Ily módon lassan, de biztosan megszabadul a zavarodottságtól. Semmit sem szabad vakon elfogadnunk; először mindent nagy figyelemmel és elővigyázatossággal mérlegelnünk kell. A kṣamā, a türelem és a megbocsátás tulajdonságát el kell sajátítanunk, s eszerint kell élnünk: az embernek türelmesnek kell lennie, és meg kell tudnia bocsátani mások apró bűneit. A satyam, az igazmondás azt jelenti, hogy a tényeket mások érdekében változtatás nélkül kell közölnünk, s nem szabad azokat eltorzítanunk. A társadalomban az a szokás, hogy az embernek csak akkor szabad megmondania az igazságot, ha azzal örömet okoz másoknak. Ez azonban nem igazmondás. Az igazat mindig nyíltan meg kell mondani, hogy mások a valósághoz hűen ismerhessék meg a tényeket. Ha egy emberről tudjuk, hogy tolvaj, s ezt elmondjuk másoknak is, akkor igazat mondunk. Az igazság néha fáj, ám ez ne tántorítson el senkit a kimondásától. Az igazmondás megköveteli, hogy változatlanul közöljük a tényeket embertársainkkal, az ő érdekükben. Ez az igazmondás definíciója.
Asammoha, freedom from doubt and delusion, can be achieved when one is not hesitant and when he understands the transcendental philosophy. Slowly but surely he becomes free from bewilderment. Nothing should be accepted blindly; everything should be accepted with care and with caution. Kṣamā, tolerance and forgiveness, should be practiced; one should be tolerant and excuse the minor offenses of others. Satyam, truthfulness, means that facts should be presented as they are, for the benefit of others. Facts should not be misrepresented. According to social conventions, it is said that one can speak the truth only when it is palatable to others. But that is not truthfulness. The truth should be spoken in a straightforward way, so that others will understand actually what the facts are. If a man is a thief and if people are warned that he is a thief, that is truth. Although sometimes the truth is unpalatable, one should not refrain from speaking it. Truthfulness demands that the facts be presented as they are for the benefit of others. That is the definition of truth.
Az érzékek szabályozása azt jelenti, hogy nem szabad azokat szükségtelenül saját élvezetünkre használni. Az érzékeket a szükséges mértékben elégedetté kell tennünk, ez nem tilos, de a fölösleges érzéki élvezet hátráltatja a lelki fejlődést. Az érzékeket vissza kell tartanunk a fölösleges tevékenységtől. Ehhez hasonlóan az elmét is korlátoznunk kell, hogy ne merüljön el haszontalan gondolatokban. Ezt nevezik śamának. Senkinek sem szabad arra vesztegetnie az idejét, hogy a pénzszerzésen törje a fejét; ha így tesz, rossz célra használja gondolkodóképességét. Az elménket arra kell használnunk, hogy megértsük azt, amire az emberiségnek a leginkább szüksége van, s ezt aztán hitelesen, változtatás nélkül átadjuk másoknak is. Gondolkodóképességünket a szentírások szakértői, a szentek, a lelki tanítómesterek és az emelkedett gondolkodásúak társaságában kell fejlesztenünk.
A sukhát, a gyönyört vagy boldogságot mindig olyan dolgokban kell megtalálnunk, melyek kedvezően hatnak a Kṛṣṇa-tudat lelki tudományának művelésére, a boldogtalanság, a fájdalom pedig az, ami nem kedvez a Kṛṣṇa-tudatbeli fejlődésnek. Mindazt, ami elősegíti haladásunkat a Kṛṣṇa-tudatban, el kell fogadnunk, mindazt pedig, ami akadályozza, el kell utasítanunk.
Control of the senses means that the senses should not be used for unnecessary personal enjoyment. There is no prohibition against meeting the proper needs of the senses, but unnecessary sense enjoyment is detrimental for spiritual advancement. Therefore the senses should be restrained from unnecessary use. Similarly, one should restrain the mind from unnecessary thoughts; that is called śama. One should not spend one’s time pondering over earning money. That is a misuse of the thinking power. The mind should be used to understand the prime necessity of human beings, and that should be presented authoritatively. The power of thought should be developed in association with persons who are authorities in the scriptures, saintly persons and spiritual masters and those whose thinking is highly developed. Sukham, pleasure or happiness, should always be in that which is favorable for the cultivation of the spiritual knowledge of Kṛṣṇa consciousness. And similarly, that which is painful or which causes distress is that which is unfavorable for the cultivation of Kṛṣṇa consciousness. Anything favorable for the development of Kṛṣṇa consciousness should be accepted, and anything unfavorable should be rejected.
A bhava, a születés a testre utal. Még a Bhagavad-gītā elején kifejtettük, hogy a lélek számára nem létezik sem születés, sem halál. Ezek csupán az anyagi világbeli testekre jellemzőek. Ha félünk, az azért van, mert aggódunk a jövő miatt. A Kṛṣṇa-tudatú ember azonban nem fél, mert tudja: tettei révén biztosan visszatér a transzcendentális világba, haza Istenhez. Rá tehát fényes jövő vár. Mások azonban nem tudják, mit tartogat számukra a jövő, s a következő életükről sem tudnak semmit, így aztán örök aggodalomban élnek. Ha valaki meg akar szabadulni az aggodalomtól, a legjobb, ha megismeri Kṛṣṇát, s állandóan elmerül a Kṛṣṇa-tudatban. Így szabadulhatunk meg minden félelemtől. A Śrīmad-Bhāgavatam (11.2.37) elmondja: bhayaṁ dvitīyābhiniveśataḥ syāt, a félelmet az okozza, hogy az illuzórikus energiába merülünk. Ám akik megszabadultak az illuzórikus energiától, akik meggyőződtek arról, hogy nem azonosak az anyagi testtel, hanem az Istenség Legfelsőbb Személyiségének lelki részei, s akik ezért transzcendentális szolgálatot végeznek a Legfelsőbb Istenségnek, azoknak nincs mitől rettegniük. Az ő jövőjük ragyogó. A félelem azokra jellemző, akik nem Kṛṣṇa-tudatúak. Az abhayam, a félelemnélküliség csak a Kṛṣṇa-tudatúak számára elérhető.
Bhava, birth, should be understood to refer to the body. As far as the soul is concerned, there is neither birth nor death; that we have discussed in the beginning of Bhagavad-gītā. Birth and death apply to one’s embodiment in the material world. Fear is due to worrying about the future. A person in Kṛṣṇa consciousness has no fear because by his activities he is sure to go back to the spiritual sky, back home, back to Godhead. Therefore his future is very bright. Others, however, do not know what their future holds; they have no knowledge of what the next life holds. So they are therefore in constant anxiety. If we want to get free from anxiety, then the best course is to understand Kṛṣṇa and be situated always in Kṛṣṇa consciousness. In that way we will be free from all fear. In the Śrīmad-Bhāgavatam (11.2.37) it is stated, bhayaṁ dvitīyābhiniveśataḥ syāt: fear is caused by our absorption in the illusory energy. But those who are free from the illusory energy, those who are confident that they are not the material body, that they are spiritual parts of the Supreme Personality of Godhead, and who are therefore engaged in the transcendental service of the Supreme Godhead, have nothing to fear. Their future is very bright. This fear is a condition of persons who are not in Kṛṣṇa consciousness. Abhayam, fearlessness, is possible only for one in Kṛṣṇa consciousness.
Az ahiṁsā, az erőszakmentesség azt jelenti, hogy nem szabad semmi olyat tennünk, ami másoknak fájdalmat okoz, vagy amivel megzavarunk másokat. A politikusok, szociológusok, filantrópusok stb. által ígért anyagi tettek nem eredményeznek semmi jót, mert a politikusok és filantrópusok nem rendelkeznek transzcendentális látásmóddal, s nem tudják, mi az, ami valóban az emberi társadalom javát szolgálja. Az ahiṁsā azt jelenti, hogy az embereket úgy kell tanítanunk, hogy képesek legyenek teljes mértékben kihasználni az emberi test adta lehetőségeket. Az emberi test a lelki célok megvalósítására való, így minden ezt hátráltató tettet vagy parancsolatot az emberi test elleni erőszaknak lehet tekinteni. Erőszaknélküliségnek tehát azt nevezzük, ami az emberek eljövendő lelki boldogságát segíti elő.
Ahiṁsā, nonviolence, means that one should not do anything which will put others into misery or confusion. Material activities that are promised by so many politicians, sociologists, philanthropists, etc., do not produce very good results because the politicians and philanthropists have no transcendental vision; they do not know what is actually beneficial for human society. Ahiṁsā means that people should be trained in such a way that the full utilization of the human body can be achieved. The human body is meant for spiritual realization, so any movement or any commissions which do not further that end commit violence on the human body. That which furthers the future spiritual happiness of the people in general is called nonviolence.
A samatā, a kiegyensúlyozottság azt jelenti, hogy az ember mentes a vonzódástól és a gyűlölettől. Nem szabad semmihez sem túlzottan ragaszkodnunk, de a túlzott ellenszenv sem jó. Az anyagi világhoz ragaszkodás és gyűlölet nélkül kell viszonyulnunk. Ami előnyös a Kṛṣṇa-tudat végzéséhez, azt el kell fogadnunk, ami pedig kedvezőtlen, azt el kell utasítanunk. Ezt nevezik samatānak, kiegyensúlyozottságnak. Aki Kṛṣṇa-tudatban él, semmit sem utasít vissza és semmit nem fogad el anélkül, hogy előbb ne mérlegelné, hasznos-e az a Kṛṣṇa-tudat végzése során vagy sem.
Samatā, equanimity, refers to freedom from attachment and aversion. To be very much attached or to be very much detached is not the best. This material world should be accepted without attachment or aversion. That which is favorable for prosecuting Kṛṣṇa consciousness should be accepted; that which is unfavorable should be rejected. That is called samatā, equanimity. A person in Kṛṣṇa consciousness has nothing to reject and nothing to accept save in terms of its usefulness in the prosecution of Kṛṣṇa consciousness.
A tuṣṭi, az elégedettség arra utal, hogy az embernek nem szabad arra törekednie, hogy felesleges tettekkel egyre több anyagi javat halmozzon fel. Érjük be azzal, amit a Legfelsőbb Úr kegyéből megkapunk. Ezt nevezik elégedettségnek. A tapas lemondást vagy vezeklést jelent. Ezzel kapcsolatban a Védákban számtalan szabályt és előírást találunk: hajnalban kell felkelnünk, meg kell fürödnünk stb. Néha nagyon nehéz korán felkelni, de bármilyen nehézséget vállal az ember magára önszántából, azt lemondásnak hívják. Ehhez hasonlóan vannak előírások a hó bizonyos napjain betartandó böjtre is. Lehetséges, hogy valakinek nincs ínyére a böjt, de ha eltökélte, hogy fejlődni akar a Kṛṣṇa-tudat tudományában, akkor el kell fogadnia azokat a testi kényelmetlenségeket, melyeket a Védák ajánlanak. Nem szabad azonban szükségtelenül vagy a védikus előírásoknak ellentmondva böjtölni. A politikai célokat szolgáló böjt szintén tilos. Erről a Bhagavad-gītā mint a tudatlanság kötőerejébe tartozó koplalásról ír, a tudatlanság vagy szenvedély kötőerejében végzett tettek pedig sohasem vezetnek lelki fejlődéshez. Bármit teszünk azonban a jóság minőségében, az segíti majd fejlődésünket, s a védikus utasítások értelmében betartott böjt gyarapítja az ember lelki tudását.
Tuṣṭi, satisfaction, means that one should not be eager to gather more and more material goods by unnecessary activity. One should be satisfied with whatever is obtained by the grace of the Supreme Lord; that is called satisfaction. Tapas means austerity or penance. There are many rules and regulations in the Vedas which apply here, like rising early in the morning and taking a bath. Sometimes it is very troublesome to rise early in the morning, but whatever voluntary trouble one may suffer in this way is called penance. Similarly, there are prescriptions for fasting on certain days of the month. One may not be inclined to practice such fasting, but because of his determination to make advancement in the science of Kṛṣṇa consciousness, he should accept such bodily troubles when they are recommended. However, one should not fast unnecessarily or against Vedic injunctions. One should not fast for some political purpose; that is described in Bhagavad-gītā as fasting in ignorance, and anything done in ignorance or passion does not lead to spiritual advancement. Everything done in the mode of goodness does advance one, however, and fasting done in terms of the Vedic injunctions enriches one in spiritual knowledge.
Ami az adományozást illeti, az embernek keresete ötven százalékát jó célokra kell áldoznia. S hogy mi a jó cél? Ami megegyezik a Kṛṣṇa-tudat céljával – s ez nemcsak jó, de a legjobb is. Mivel Kṛṣṇa jó, ezért az Ő ügye is az. Adományt tehát annak kell adnunk, aki a Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedik. A védikus irodalom szerint az adomány a brāhmaṇákat illeti. Ezt a szokást mind a mai napig betartják, noha nem egészen a védikus utasításokkal összhangban. A parancs mégis úgy szól, hogy az adomány a brāhmaṇákat illeti meg. Miért? Mert ők egy magasabb rendű lelki tudással foglalkoznak. Egy brāhmaṇának egész életét a Brahman megismerésére kell szentelnie. Brahma jānātīti brāhmaṇaḥ: brāhmaṇának azt nevezik, aki ismeri a Brahmant. Azért kell tehát adakoznunk nekik, mert a felsőbbrendű lelki szolgálatba merülnek, s nincs idejük arra, hogy megkeressék a kenyerüket. A védikus irodalom szerint a sannyāsīnak, vagyis a lemondott rendben élőnek is illik adakozni. A sannyāsīk házról házra járva kéregetnek, nem azért, hogy vagyont gyűjtsenek, hanem küldetéstudatból. Az a szokás, hogy minden házba bekopognak, s felrázzák a tudatlanság álmában szendergő családosokat. A családosokat a családi ügyek kötik le, s megfeledkeznek az élet igazi céljáról (Kṛṣṇa-tudatuk felébresztéséről), ezért a sannyāsīk dolga, hogy koldusként felkeressék a családosokat, és biztassák őket a Kṛṣṇa-tudat gyakorlására. A Védák azt írják: ébredjünk fel, és érjük el azt, ami jár nekünk ebben az emberi létformában. A sannyāsīk az ehhez szükséges tudást és módszert ismertetik. Nem szabad tehát szeszélyesen és meggondolatlanul adományoznunk. Az adományok csak a lemondott életrend tagjait, a brāhmaṇákat és a hasonló jó ügyek képviselőit illetik meg.
As far as charity is concerned, one should give fifty percent of his earnings to some good cause. And what is a good cause? It is that which is conducted in terms of Kṛṣṇa consciousness. That is not only a good cause, but the best cause. Because Kṛṣṇa is good, His cause is also good. Thus charity should be given to a person who is engaged in Kṛṣṇa consciousness. According to the Vedic literature, it is enjoined that charity should be given to the brāhmaṇas. This practice is still followed, although not very nicely in terms of the Vedic injunction. But still the injunction is that charity should be given to the brāhmaṇas. Why? Because they are engaged in higher cultivation of spiritual knowledge. A brāhmaṇa is supposed to devote his whole life to understanding Brahman. Brahma jānātīti brāhmaṇaḥ: one who knows Brahman is called a brāhmaṇa. Thus charity is offered to the brāhmaṇas because they are always engaged in higher spiritual service and have no time to earn their livelihood. In the Vedic literature, charity is also to be awarded to one in the renounced order of life, the sannyāsī. The sannyāsīs beg from door to door, not for money but for missionary purposes. The system is that they go from door to door to awaken the householders from the slumber of ignorance. Because the householders are engaged in family affairs and have forgotten their actual purpose in life – awakening their Kṛṣṇa consciousness – it is the business of the sannyāsīs to go as beggars to the householders and encourage them to be Kṛṣṇa conscious. As it is said in the Vedas, one should awake and achieve what is due him in this human form of life. This knowledge and method is distributed by the sannyāsīs; hence charity is to be given to the renouncer of life, to the brāhmaṇas, and similar good causes, not to any whimsical cause.
A yaśas hírnevet jelent. Az Úr Caitanya Mahāprabhu szerint akkor leszünk igazán híresek, ha nagy bhaktává válunk. Ez az igazi hírnév. Aki arról ismert, hogy a Kṛṣṇa-tudat kiváló egyénisége, az valóban híres. Akinek nincs ilyen hírneve, az rossz hírű.
Yaśas, fame, should be according to Lord Caitanya, who said that a man is famous when he is known as a great devotee. That is real fame. If one has become a great man in Kṛṣṇa consciousness and it is known, then he is truly famous. One who does not have such fame is infamous.
Ezek a tulajdonságok szerte az univerzumban, az emberek és a félistenek társadalmában egyaránt jellemzőek. A többi bolygón számtalanféle emberi társadalom létezik, ám ezek a tulajdonságok mindenhol megtalálhatók. Azok számára, akik fejlődni szeretnének a Kṛṣṇa-tudatban, Kṛṣṇa teremti meg e jellemzőket, de kifejleszteni nekünk magunknak kell őket belülről. A Legfelsőbb Úr akaratából a Neki odaadó szolgálatot végző emberben valamennyi jó tulajdonság kialakul.
All these qualities are manifest throughout the universe in human society and in the society of the demigods. There are many forms of humanity on other planets, and these qualities are there. Now, for one who wants to advance in Kṛṣṇa consciousness, Kṛṣṇa creates all these qualities, but the person develops them himself from within. One who engages in the devotional service of the Supreme Lord develops all the good qualities, as arranged by the Supreme Lord.
Kṛṣṇa az eredete mindennek, jónak és rossznak egyaránt. Ebben az anyagi világban semmi olyan nem nyilvánulhat meg, ami nincs jelen Kṛṣṇában. Ezt jelenti a tudás: tudjuk, hogy a dolgok különböznek egymástól, mégis meg kell értenünk, hogy minden Kṛṣṇából árad.
Of whatever we find, good or bad, the origin is Kṛṣṇa. Nothing can manifest itself in this material world which is not in Kṛṣṇa. That is knowledge; although we know that things are differently situated, we should realize that everything flows from Kṛṣṇa.