Skip to main content

TEXT 2

2. VERS

Tekst

Szöveg

adhiyajñaḥ kathaṁ ko ’tra
dehe ’smin madhusūdana
prayāṇa-kāle ca kathaṁ
jñeyo ’si niyatātmabhiḥ
adhiyajñaḥ kathaṁ ko ’tra
dehe ’smin madhusūdana
prayāṇa-kāle ca kathaṁ
jñeyo ’si niyatātmabhiḥ

Synonyms

Szó szerinti jelentés

adhiyajñaḥ — ohverduste Jumal; katham — kuidas; kaḥ — kes; atra — siin; dehe — kehas; asmin — selles; madhusūdana — oo, Madhusūdana; prayāṇa-kāle — surmahetkel; ca — ja; katham — kuidas; jñeyaḥ asi — Sind on võimalik tunda; niyata-ātmabhiḥ — enda üle kontrolli omavate inimeste poolt.

adhiyajñaḥ – az áldozat Ura; katham – hogyan; kaḥ – ki; atra – itt; dehe – a testben; asmin – ebben; madhusūdana – ó, Madhusūdana; prayāṇa-kāle – a halál idejekor; ca – és; katham – hogyan; jñeyaḥ asi – megismerhető vagy; niyata-ātmabhiḥ – az önfegyelmezettek által.

Translation

Fordítás

Oo, Madhusūdana, ütle, kes on ohverduste Jumal ning kuidas elab Ta kehas? Ning kuidas saavad pühendunud teenimist praktiseerivad inimesed mäletada Sind surmahetkel?

Ó, Madhusūdana, ki az áldozat Ura, és hogyan él a testben? Miként tudhatnak Rólad a halál pillanatában azok, akik odaadó szolgálatot végeztek?

Purport

Magyarázat

Nimetus „ohverduste Jumal" võib viidata kas Indrale või Viṣṇule. Viṣṇu on tähtsamate pooljumalate, sealhulgas Brahmā ja Śiva valitseja ning Indra on kõrgeim täidesaatva võimuga pooljumal. Nii Indrat kui ka Viṣṇut teenitakse yajñadega. Kuid siin küsib Arjuna, kes on tegelikult yajña (ohverduse) Jumal ning kuidas asub Jumal elusolendi kehas?

Az „áldozat Ura” Indrára és Viṣṇura is vonatkozhat. Viṣṇu a fő félistenek (Brahmā, Śiva és mások) vezére, Indra pedig az irányító félisteneké. A yajña végrehajtásával Indrát és Viṣṇut egyaránt imádják. Arjuna ebben a versben azonban azt kérdezi: ki a yajña (áldozat) valódi Ura, s miképpen lakozik az Úr az élőlény testében?

Arjuna pöördub Jumala poole nimega Madhusūdana, kuna kord tappis Kṛṣṇa deemoni nimega Madhu. Õigupoolest ei oleks pidanud sellised kahtlusi väljendavad küsimused Arjuna mõtteis esile tõusma, sest Arjuna on Kṛṣṇa teadvuses viibiv pühendunu. Seega on need kahtlused kui deemonid. Kuna Kṛṣṇa on võimeline hävitama deemoneid, pöördub Arjuna siin Tema poole nimega Madhusūdana, et Kṛṣṇa hävitaks Arjuna mõistuses esile kerkinud deemonlikud kahtlused.

Arjuna Madhusūdanának szólítja az Urat, mert Kṛṣṇa egyszer megölt egy Madhu nevű démont. Arjuna Kṛṣṇa-tudatú bhakta, ezért efféle kételkedésről árulkodó kérdéseknek nem lett volna szabad felmerülniük benne. Ezeket a kétségeket ezért démonokhoz lehet hasonlítani. Kṛṣṇa nagyon ügyes a démonok elpusztításában, ezért Arjuna itt Madhusūdanának nevezi Őt, azt remélve, hogy Kṛṣṇa az elméjében támadt démoni kételyekkel is végez.

Selles värsis on väga tähtis sõna prayāṇa-kāle, sest see kinnitab, et kõike, mida me elus teeme, kaalutakse meie surma hetkel. Arjuna tahab kindlalt teada saada, mis saab neist, kes viibivad pidevalt Kṛṣṇa teadvuses. Milline on nende positsioon viimsel hetkel? Surmahetkel lakkab keha täielikult funktsioneerimast ning ka mõistus ei toimi enam normaalselt. Sedasi, kehaliselt häirituna, ei pruugi inimene olla võimeline mäletama Kõigekõrgemat Jumalat. Mahārāja Kulaśekhara, suur pühendunu, palub: „Mu kallis Jumal, hetkel olen ma hea tervise juures ning seetõttu on parem, kui sureksin kohe, et minu mõistuse luik võiks otsida pääsu Sinu lootosjalgade juurde." Seda kujundit on siin kasutatud põhjusel, et veelind luik armastab lootoslilledega mängida, püüdes nende juurteni pääseda. Mahārāja Kulaśekhara lausub Jumalale: „Praegu on mu mõistus häirimatu ning ma olen hea tervise juures. Kui ma suren kohe, mõeldes Sinu lootosjalgadest, siis võin ma kindel olla, et ma saavutan Sinu pühendunud teenimise täiuslikkuse. Ent kui ma pean ootama oma loomulikku surma, siis ei tea ma, mis võib juhtuda, sest surmahetkel lakkab keha funktsioneerimast, ma lämbun ning ma pole kindel, kas ma saan korrata Sinu nime. Parem luba mul surra otsekohe." Arjuna küsib, kuidas saab inimene sellisel hetkel keskendada oma mõistuse Kṛṣṇa lootosjalgadele.

A versben a prayāṇa-kāle szavak nagyon jelentőségteljesek, mert ebben az életben végzett tetteink a halál pillanatában mérettetnek meg. Arjuna azokról akar hallani, akik állandóan elmerülnek a Kṛṣṇa-tudatban. Milyen helyzetben kell lenniük a végső pillanatban? Amikor a halál bekövetkezik, a test működése leáll, s az elme állapota többé nem kielégítő. A test állapota megzavarhatja az embert, s így lehetséges, hogy nem tud a Legfelsőbb Úrra emlékezni. Kulaśekhara Mahārāja, az Úr nagy bhaktája így imádkozik: „Kedves Uram! Most még egészséges vagyok, jobb hát, ha azonnal meghalok, addig, amíg elmém hattyúja még képes lótuszlábad szárába hatolni.” Ezt a metaforát Kulaśekhara Mahārāja azért használja, mert a hattyú, a vizek lakója abban leli örömét, hogy fejével a lótuszvirágba hatol – ez játékos kedvtelése. Kulaśekhara Mahārāja így szól az Úrhoz: „Elmémet most semmi nem zavarja meg, s egészséges vagyok. Ha most halok meg, lótuszlábadra emlékezve, akkor biztos, hogy odaadó szolgálatom eléri a tökéletességet. De ha addig kell várnom, míg a halál magától el nem ragad, nem tudom, mi lesz, mert akkor a test működése leáll, torkom elszorul, s nem tudom, képes leszek-e arra, hogy nevedet énekeljem. Hadd haljak hát meg most azonnal!” Arjuna azt szeretné tehát megtudni, hogyan rögzítheti elméjét az ember rendületlenül Kṛṣṇa lótuszlábára a halál pillanatában.