A Bhagavad-gītā hetedik fejezete teljes leírást ad a Kṛṣṇa-tudat természetéről. Kṛṣṇa minden fenséges jellemvonással a legteljesebb mértékben rendelkezik, s hogy ezeket hogyan nyilvánítja ki, arról ebben a fejezetben olvashatunk. Ezenkívül leírást találhatunk a négyféle szerencsés emberről, akik kapcsolatba kerülnek Kṛṣṇával, illetve a négyféle szerencsétlen emberről, akik sohasem fordulnak Hozzá.

A Bhagavad-gītā első hat fejezete nem anyagi természetű lelki lényként írta le az élőlényt, aki a különféle yoga-folyamatok révén az önmegvalósítás síkjára emelkedhet. A hatodik fejezet vége egyértelműen kijelenti, hogy az elme Kṛṣṇára való rendíthetetlen összpontosítása – vagyis a Kṛṣṇa-tudat – a yoga valamennyi formája közül a legmagasabb rendű. Az ember csakis akkor ismerheti meg az Abszolút Igazságot teljesen, ha elméjét Kṛṣṇára függeszti. Tudatára ébredni a személytelen brahmajyotinak vagy a helyhez kötött Paramātmānak részlegessége miatt nem nevezhető az Abszolút Igazság tökéletes ismeretének. Kṛṣṇa ismerete jelenti a teljes és megvalósított tudást, s a Kṛṣṇa-tudatú ember előtt minden feltárul. Aki teljesen Kṛṣṇa-tudatú, az belátja, hogy minden kétséget kizáróan Kṛṣṇa a végső tudás. A különféle yoga-folyamatok csupán lépcsőfokok a Kṛṣṇa-tudat útján. Aki közvetlenül a Kṛṣṇa-tudathoz fordul, az minden külön erőfeszítés nélkül teljes ismeretet szerez a brahmajyotiról és a Paramātmāról is. A Kṛṣṇa-tudat yogájának gyakorlásával az ember mindent a maga teljességében ismerhet meg: az Abszolút Igazságot, az élőlényeket, az anyagi természetet és mindezek megnyilvánulásait, minden hozzájuk tartozó dologgal együtt.

Ezért az embernek a hatodik fejezet utolsó versének utasítása értelmében el kell kezdenie a yoga gyakorlását. Az elme összpontosítása Kṛṣṇára, a Legfelsőbbre az odaadó szolgálat kilenc formájának előírásos végzése által válik lehetségessé. Ezek közül a śravaṇam az első és legfontosabb. Ezért mondja az Úr Arjunának: tac chṛṇu, azaz „Halld Tőlem!”. Senki sem lehet hitelesebb szaktekintély, mint Kṛṣṇa, ezért Őt hallgatva kapja meg az ember a legjobb lehetőséget arra, hogy tökéletesen Kṛṣṇa-tudatossá váljon. Vagy közvetlenül Kṛṣṇától, vagy Kṛṣṇa tiszta bhaktájától kell tanulnunk tehát, nem pedig holmi csaló abhaktától, aki fölöttébb büszke tudományos műveltségére.

A Śrīmad-Bhāgavatam első énekének második fejezete leírja Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Abszolút Igazság megismerésének módját (1.2.17–21):

„Ha valaki a védikus irodalomból hall Kṛṣṇáról, vagy ha közvetlenül a Bhagavad-gītāból hallja az Ő szavait, az már magában is jámbor tettnek számít. Az Úr Kṛṣṇa mindenki szívében ott lakozik, s jóakaró barátként segíti, valamint megtisztítja azt a bhaktát, aki állandóan Róla hall. A bhakta szunnyadó transzcendentális tudása így természetes módon felébred. Ahogy egyre többet hall Kṛṣṇáról a Bhāgavatamból és a bhaktáktól, egyre szilárdabb lesz az Úr odaadó szolgálatában. Az odaadó szolgálat kifejlesztésével megszabadul a szenvedély és a tudatlanság kötőerőitől, s így megtisztul az anyagi vágyaktól és a mohóságtól. E tisztátalanságok lemosása után szilárdan megállapodik a tiszta jóságban, majd az odaadó szolgálatot végezve újjáéled, és tökéletesen megérti az Istenről szóló tudományt. A bhakti-yoga tehát kettévágja az anyagi ragaszkodás erős csomóját, és egyszerre az asaṁśayam samagram, vagyis a Legfelsőbb Abszolút Igazság, az Istenség Személyisége megismerésének síkjára emeli az embert.”

A Kṛṣṇáról szóló tudományt tehát csakis akkor értheti meg az ember, ha Kṛṣṇától vagy Kṛṣṇa-tudatos bhaktájától hallja.