Skip to main content

TEXT 13

13. VERS

Devanagari

Devanagari

देहिनोऽस्मिन्यथा देहे कौमारं यौवनं जरा ।
तथा देहान्तरप्राप्तिर्धीरस्तत्र न मुह्यति ॥ १३ ॥

Text

Szöveg

dehino ’smin yathā dehe
kaumāraṁ yauvanaṁ jarā
tathā dehāntara-prāptir
dhīras tatra na muhyati
dehino ’smin yathā dehe
kaumāraṁ yauvanaṁ jarā
tathā dehāntara-prāptir
dhīras tatra na muhyati

Synonyms

Szó szerinti jelentés

dehinaḥ — of the embodied; asmin — in this; yathā — as; dehe — in the body; kaumāram — boyhood; yauvanam — youth; jarā — old age; tathā — similarly; deha-antara — of transference of the body; prāptiḥ — achievement; dhīraḥ — the sober; tatra — thereupon; na — never; muhyati — is deluded.

dehinaḥ – a megtestesültnek; asmin – ebben; yathā – mint; dehe – a testben; kaumāram – gyermekkor; yauvanam – fiatalság; jarā – öregség; tathā – hasonlóan; deha-antara – a test cseréjének; prāptiḥ – elérése; dhīraḥ – a józan; tatra – azután; na – nem; muhyati – megtéved.

Translation

Fordítás

As the embodied soul continuously passes, in this body, from boyhood to youth to old age, the soul similarly passes into another body at death. A sober person is not bewildered by such a change.

Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.

Purport

Magyarázat

Since every living entity is an individual soul, each is changing his body every moment, manifesting sometimes as a child, sometimes as a youth and sometimes as an old man. Yet the same spirit soul is there and does not undergo any change. This individual soul finally changes the body at death and transmigrates to another body; and since it is sure to have another body in the next birth – either material or spiritual – there was no cause for lamentation by Arjuna on account of death, neither for Bhīṣma nor for Droṇa, for whom he was so much concerned. Rather, he should rejoice for their changing bodies from old to new ones, thereby rejuvenating their energy. Such changes of body account for varieties of enjoyment or suffering, according to one’s work in life. So Bhīṣma and Droṇa, being noble souls, were surely going to have spiritual bodies in the next life, or at least life in heavenly bodies for superior enjoyment of material existence. So, in either case, there was no cause of lamentation.

Minden élőlény egyéni lélek, ezért minden pillanatban változtatja testét, s néha mint gyermek, néha mint fiatal, néha pedig mint öreg nyilvánul meg. Ám minden esetben ugyanarról a szellemi lélekről van szó, amely semmilyen változáson nem megy keresztül. Ez az egyéni lélek végül a halál beálltával elhagyja a testet, s egy másikba vándorol. Biztos, hogy a következő születésben új testet kap – vagy anyagit, vagy lelkit –, ezért Arjunának semmi oka nem volt amiatt keseregni, hogy Bhīṣma és Droṇa, akikért annyira aggódott, meg fognak halni. Inkább örülnie kellett volna, hogy öreg testüket újakra cserélik, s ezzel energiájuk is megfiatalodik. Ez a testcsere az élvezet és a szenvedés legváltozatosabb formáit teszi lehetővé az ember számára, életében elkövetett tetteinek megfelelően. Bhīṣma és Droṇa mindketten nemes szívű lelkek voltak, s így kétségtelenül lelki testet kaptak volna következő életükben, vagy legalábbis mennyeit, hogy egy magasabb rendű anyagi létet élvezhessenek. Bánkódásra tehát egyik esetben sem volt ok.

Any man who has perfect knowledge of the constitution of the individual soul, the Supersoul, and nature – both material and spiritual – is called a dhīra, or a most sober man. Such a man is never deluded by the change of bodies.

Aki tökéletes tudással rendelkezik az egyéni lélekről, a Felsőlélekről, valamint az anyagi és a lelki természetről, azt dhīrának, nagyon józannak nevezik. Az ilyen embert sohasem téveszti meg a test cseréje.

The Māyāvādī theory of oneness of the spirit soul cannot be entertained, on the ground that the spirit soul cannot be cut into pieces as a fragmental portion. Such cutting into different individual souls would make the Supreme cleavable or changeable, against the principle of the Supreme Soul’s being unchangeable. As confirmed in the Gītā, the fragmental portions of the Supreme exist eternally (sanātana) and are called kṣara; that is, they have a tendency to fall down into material nature. These fragmental portions are eternally so, and even after liberation the individual soul remains the same – fragmental. But once liberated, he lives an eternal life in bliss and knowledge with the Personality of Godhead. The theory of reflection can be applied to the Supersoul, who is present in each and every individual body and is known as the Paramātmā. He is different from the individual living entity. When the sky is reflected in water, the reflections represent both the sun and the moon and the stars also. The stars can be compared to the living entities and the sun or the moon to the Supreme Lord. The individual fragmental spirit soul is represented by Arjuna, and the Supreme Soul is the Personality of Godhead Śrī Kṛṣṇa. They are not on the same level, as it will be apparent in the beginning of the Fourth Chapter. If Arjuna is on the same level with Kṛṣṇa, and Kṛṣṇa is not superior to Arjuna, then their relationship of instructor and instructed becomes meaningless. If both of them are deluded by the illusory energy (māyā), then there is no need of one being the instructor and the other the instructed. Such instruction would be useless because, in the clutches of māyā, no one can be an authoritative instructor. Under the circumstances, it is admitted that Lord Kṛṣṇa is the Supreme Lord, superior in position to the living entity, Arjuna, who is a forgetful soul deluded by māyā.

A lélek és a Legfelsőbb egységéről szóló māyāvādī elmélet elfogadhatatlan, mert a lelket nem lehet töredék részekre osztani. Ha a Legfelsőbbet különböző egyéni lelkekre lehetne darabolni, akkor felosztható és változó lenne, ami ellentmond annak az elvnek, miszerint a Legfelsőbb Lélek változatlan. Ahogyan azt a Gītā megerősíti, a Legfelsőbb töredék részei örökké (sanātana) léteznek, és kṣarának hívják őket, ami azt jelenti, hogy hajlamosak arra, hogy az anyagi természetbe kerüljenek. Ezek a töredék részek mindig töredékek, és azok maradnak még az egyéni lélek felszabadulása után is. Felszabadulásuk után azonban egy örök, tudással és boldogsággal teli életet fognak élni az Istenség Személyiségével. A Felsőlélekre – akit Paramātmānak hívnak, s aki bár minden egyéni testben jelen van, különbözik az élőlényektől – a tükröződés elvét lehet alkalmazni. Amikor az égbolt visszatükröződik a vízben, a napot, a holdat és a csillagokat is láthatjuk. A csillagokat az élőlényekhez lehet hasonlítani, a napot vagy a holdat pedig a Legfelsőbb Úrhoz. Arjuna képviseli az egyéni, töredék lelket, a Legfelsőbb Lélek pedig az Istenség Személyisége, Śrī Kṛṣṇa. Nincsenek ugyanazon a szinten, ahogy azt meglátjuk majd a negyedik fejezet elején. Ha Arjuna egy szinten lenne Kṛṣṇával, vagyis ha Kṛṣṇa nem állna Arjuna fölött, akkor tanító-tanítvány viszonyuk értelmetlenné válna. Ha az illuzórikus energia (māyā) mindkettőjüket megtévesztené, semmi értelme sem lenne, hogy az egyik tanár, a másik pedig tanítvány legyen. Az efféle oktatás hiábavaló lenne, mert a māyā karmai között senki sem adhat hiteles útmutatást. Így aztán Kṛṣṇát a Legfelsőbb Úrnak tekintik, aki magasabb rendű helyzetben van, mint Arjuna, az élőlény, a feledékeny lélek, aki a māyā vonzerejének hatása alá került.