TEXT 17
17. VERS
Devanagari
Devanagari
प्रमादमोहौ तमसो भवतोऽज्ञानमेव च ॥ १७ ॥
Text
Szöveg
rajaso lobha eva ca
pramāda-mohau tamaso
bhavato ’jñānam eva ca
rajaso lobha eva ca
pramāda-mohau tamaso
bhavato ’jñānam eva ca
Synonyms
Szó szerinti jelentés
sattvāt — from the mode of goodness; sañjāyate — develops; jñānam — knowledge; rajasaḥ — from the mode of passion; lobhaḥ — greed; eva — certainly; ca — also; pramāda — madness; mohau — and illusion; tamasaḥ — from the mode of ignorance; bhavataḥ — develop; ajñānam — nonsense; eva — certainly; ca — also.
sattvāt – a jóság kötőerejéből; sañjāyate – fejlődik; jñānam – tudás; rajasaḥ – a szenvedély kötőerejéből; lobhaḥ – mohóság; eva – bizony; ca – és; pramāda – őrület; mohau – és illúzió; tamasaḥ – a tudatlanság kötőerejéből; bhavataḥ – fejlődnek; ajñānam – ostobaság; eva – bizony; ca – is.
Translation
Fordítás
From the mode of goodness, real knowledge develops; from the mode of passion, greed develops; and from the mode of ignorance develop foolishness, madness and illusion.
A jóság kötőerejéből igazi tudás származik, a szenvedélyből mohóság, a tudatlanságból pedig ostobaság, őrület és illúzió.
Purport
Magyarázat
Since the present civilization is not very congenial to the living entities, Kṛṣṇa consciousness is recommended. Through Kṛṣṇa consciousness, society will develop the mode of goodness. When the mode of goodness is developed, people will see things as they are. In the mode of ignorance, people are just like animals and cannot see things clearly. In the mode of ignorance, for example, they do not see that by killing one animal they are taking the chance of being killed by the same animal in the next life. Because people have no education in actual knowledge, they become irresponsible. To stop this irresponsibility, education for developing the mode of goodness of the people in general must be there. When they are actually educated in the mode of goodness, they will become sober, in full knowledge of things as they are. Then people will be happy and prosperous. Even if the majority of the people aren’t happy and prosperous, if a certain percentage of the population develops Kṛṣṇa consciousness and becomes situated in the mode of goodness, then there is the possibility for peace and prosperity all over the world. Otherwise, if the world is devoted to the modes of passion and ignorance, there can be no peace or prosperity. In the mode of passion, people become greedy, and their hankering for sense enjoyment has no limit. One can see that even if one has enough money and adequate arrangements for sense gratification, there is neither happiness nor peace of mind. That is not possible, because one is situated in the mode of passion. If one wants happiness at all, his money will not help him; he has to elevate himself to the mode of goodness by practicing Kṛṣṇa consciousness. When one is engaged in the mode of passion, not only is he mentally unhappy, but his profession and occupation are also very troublesome. He has to devise so many plans and schemes to acquire enough money to maintain his status quo. This is all miserable. In the mode of ignorance, people become mad. Being distressed by their circumstances, they take shelter of intoxication, and thus they sink further into ignorance. Their future in life is very dark.
Az élőlények számára a jelenlegi civilizáció nem túlságosan kedvező, ezért mindannyiuknak ajánlatos a Kṛṣṇa-tudat gyakorlása. A Kṛṣṇa-tudat révén a társadalom a jóság szintjére emelkedhet. Az emberek csak azután fognak mindent a valóságnak megfelelően látni, ha a jóság kötőerejének hatása alá kerülnek. A tudatlanság kötőerejében az emberek olyanok, mint az állatok, s nem látnak tisztán. Azt sem látják többek között, hogy egy állat lemészárlásával annak a veszélynek teszik ki magukat, hogy következő életükben ugyanaz az állat fogja megölni őket. Az emberek azért válnak ennyire felelőtlenekké, mert nem tesznek szert valódi tudásra. E felelőtlenség megállítása érdekében arra van szükség, hogy az embereket olyan oktatásban részesítsék, amely a jóság minőségének kifejlődését eredményezi. Ha valóban a jóságra tanítják őket, józanná válnak, és teljes tudásra tesznek szert mindenről. Csakis ekkor élhetnek boldogan és jólétben. Még ha az emberek legtöbbje nem is boldog, és nem is él túlságosan jól, ha a népesség egy bizonyos százaléka Kṛṣṇa-tudatúvá válik, s eléri a jóság szintjét, akkor az egész világnak lehetősége nyílik a békére és a jólétre. Máskülönben, ha a világot a szenvedély és a tudatlanság kötőerői irányítják, nem lehet szó sem békéről, sem gazdagságról. A szenvedély minőségében az ember mohó lesz, s az érzéki élvezet utáni vágyódása nem ismer határokat. Láthatjuk, hogy lehet valakinek sok pénze és jó lehetősége az érzékkielégítésre, mégsem boldog, s elméje sem békés. Ez lehetetlen a szenvedély kötőerejében élő ember számára. Ha valaki igazán boldogságra vágyik, a pénz nem segít. A Kṛṣṇa-tudat gyakorlásával a jóság szintjére kell emelkednie. A szenvedély kötőerejében lévő ember nemcsak az elméjében boldogtalan, hanem hivatása és foglalkozása is sok gondot okoz számára. Rengeteget kell tervezgetnie, hogy elegendő pénzt keressen, aminek segítségével megmaradhat az elért színvonalon, s ez mind szenvedéssel jár. A tudatlanság kötőerejében az emberek megőrülnek. Körülményeik hatására alkohollal és kábítószerekkel próbálnak vigasztalódni. Egyre mélyebbre süllyednek a tudatlanságban, s rendkívül sötét jövő vár rájuk.