TEXT 36
36. VERS
Text
Szöveg
hatvaitān ātatāyinaḥ
tasmān nārhā vayaṁ hantuṁ
dhārtarāṣṭrān sa-bāndhavān
sva-janaṁ hi kathaṁ hatvā
sukhinaḥ syāma mādhava
hatvaitān ātatāyinaḥ
tasmān nārhā vayaṁ hantuṁ
dhārtarāṣṭrān sa-bāndhavān
sva-janaṁ hi kathaṁ hatvā
sukhinaḥ syāma mādhava
Synonyms
Szó szerinti jelentés
pāpam — Sünden; eva — gewiß; āśrayet — müssen kommen über; asmān — uns; hatvā — indem wir töten; etān — all diese; ātatāyinaḥ — Angreifer; tasmāt — daher; na — niemals; arhāḥ — verdienend; vayam — wir; hantum — zu töten; dhārtarāṣṭrān — die Söhne Dhṛtarāṣṭras; sabāndhavān — zusammen mit Freunden; sva-janam — Verwandten; hi — bestimmt; katham — wie; hatvā — durch Töten; sukhinaḥ — glücklich; syāma — werden wir werden; mādhava — o Kṛṣṇa, Gemahl der Glücksgöttin.
pāpam – a bűn; eva – bizonyosan; āśrayet – száll; asmān – ránk; hatvā – meggyilkolva; etān – mindezeket; ātatāyinaḥ – a támadókat; tasmāt – ezért; na – soha; arhāḥ – megérdemelve; vayam – mi; hantum – ölni; dhārtarāṣṭrān – Dhṛtarāṣṭra fiait; sa-bāndhavān – barátokkal együtt; sva-janam – rokonokat; hi – bizony; katham – hogyan; hatvā – meggyilkolva; sukhinaḥ – boldogok; syāma – leszünk; mādhava – ó, Kṛṣṇa, szerencse istennőjének férje.
Translation
Fordítás
Sünde wird über uns kommen, wenn wir solche Angreifer töten. Daher ziemt es sich nicht für uns, die Söhne Dhṛtarāṣṭras und unsere Freunde zu töten. Was können wir schon gewinnen, o Kṛṣṇa, Gemahl der Glücksgöttin, und wie können wir glücklich sein, wenn wir unsere eigenen Verwandten töten?
A bűn fog hatalmába keríteni bennünket, ha legyilkoljuk e támadókat. Nem helyes hát, ha megöljük Dhṛtarāṣṭra fiait és barátainkat. Mit nyernénk ezzel, ó, Kṛṣṇa, szerencse istennőjének ura, és hogyan lehetnénk boldogok saját rokonaink elpusztítása árán?
Purport
Magyarázat
ERLÄUTERUNG: Gemäß den Veden gibt es sechs Arten von Angreifern: (1) ein Giftmörder; (2) ein Brandstifter; (3) jemand, der mit tödlichen Waffen angreift; (4) jemand, der fremdes Eigentum raubt; (5) jemand, der fremdes Land besetzt, und (6) jemand, der die Frau eines anderen entführt. Solche Angreifer sollten sofort getötet werden, und man begeht keine Sünde, wenn solche Angreifer das Leben verlieren. Für einen gewöhnlichen Menschen ist es durchaus angebracht, solche Angreifer zu töten; doch Arjuna war kein gewöhnlicher Mensch. Dem Charakter nach war er ein Heiliger, und deshalb wollte er sich ihnen gegenüber wie ein solcher verhalten. Aber diese Art von Heiligkeit ist nicht für einen kṣatriya bestimmt. Obwohl es notwendig ist, daß ein verantwortlicher Mensch in der Verwaltung eines Staates heilige Eigenschaften hat, sollte er kein Feigling sein. Śrī Rāma zum Beispiel war so fromm, daß die Menschen sogar noch heute danach streben, in Rāmas Königreich (rāma-rājya) zu leben. Aber Śrī Rāma zeigte nie auch nur die geringsten Anzeichen von Feigheit. Rāvaṇa war für Śrī Rāma ein Angreifer, da er dessen Frau, Sītā, entführte, doch Śrī Rāma erteilte ihm ausreichende Lehren, die in der Geschichte der Welt nicht ihresgleichen finden. In Arjunas Fall jedoch sollte man die besondere Art der Angreifer bedenken, denn es handelte sich um seinen eigenen Großvater, seinen Lehrer, seine Freunde, Söhne, Enkel usw. Ihretwegen dachte Arjuna, daß er nicht die schweren Schritte unternehmen sollte, die bei gewöhnlichen Angreifern notwendig sind. Außerdem wird heiligen Menschen angeraten zu verzeihen, eine Anweisung, die für sie wichtiger ist als jede politische Zwangslage. Arjuna war der Meinung, es sei besser, seinen Verwandten aus religiösen Gründen zu verzeihen und ein heiliges Verhalten zu bewahren, als sie aus politischen Erwägungen zu töten. Er war daher der Ansicht, daß solches Töten, nur um zeitweiligen, körperlichen Glücks willen, keinen Gewinn bringen würde. Schließlich sind Königreiche und andere auf solche Weise gewonnene materielle Freuden nicht beständig; warum sollte er also sein Leben und seine ewige Erlösung aufs Spiel setzen, indem er seine eigenen Verwandten tötete? Daß Arjuna Kṛṣṇa als „Mādhava“, Gemahl der Glücksgöttin, ansprach, ist in diesem Zusammenhang ebenfalls von Bedeutung. Er wollte darauf hinweisen, daß Kṛṣṇa als Gemahl der Glücksgöttin ihn nicht dazu verleiten solle, sich auf etwas einzulassen, was letztlich nur Unglück bringen würde. Kṛṣṇa jedoch bringt niemandem Unglück, vor allem nicht Seinen Geweihten.
A védikus előírások szerint hatféle támadó van: 1. aki mérget ad, 2. aki gyújtogat, 3. aki halálos fegyverrel támad, 4. aki ellopja más vagyonát, 5. aki elfoglalja más földjét, 6. aki elrabolja más feleségét. Az efféle agresszorokat azonnal meg kell ölni, s ez nem számít bűnnek. A támadók elpusztítása elfogadható egy közönséges ember részéről, ám Arjuna nem volt az. Tulajdonságai egy szentre vallottak, s ehhez méltóan akart bánni az ellenségeivel is. Az efféle jámbor viselkedés azonban nem illik egy kṣatriyához. Az államban vezető helyet elfoglaló embertől elvárják, hogy szent életű legyen, de ez nem jelenthet gyávaságot. Az Úr Rāma például olyannyira jámbor volt, hogy az emberek még ma is szeretnének az Ő királyságában (a rāma-rājyában) élni, ám sohasem volt gyáva. Rāvaṇa támadónak számított, mert elrabolta Rāma hitvesét, Sītāt, de az Úr Rāmától olyan leckét kapott, amire nincs példa a világ történelmében. Arjuna esetében azonban figyelembe kell vennünk azt is, hogy ellenségei nem közönséges gonosztevők voltak, hanem saját nagyapja, tanára, barátai, fiai, unokái stb. Emiatt Arjuna úgy vélte, nem szabad olyan szigorúan bánnia velük, mint a közönséges ellenséggel. Ezenkívül egy szent embertől elvárják, hogy mindenkinek megbocsásson. Az efféle előírások a szent életűek számára fontosabbak, mint hogy bármely politikai vészhelyzet miatt lemondjanak róluk. Arjuna úgy gondolta, ahelyett, hogy politikai okokból megölné saját rokonait, jobb lenne, ha vallási meggyőződésből, jámbor emberhez méltóan megbocsátana nekik. Nem látta értelmét az ideiglenes testi boldogság kedvéért történő öldöklésnek. Az ebből nyert királyság és élvezet végül is nem tart örökké; miért kockáztassa hát életét és örök üdvösségét azzal, hogy legyilkolja saját rokonait? Ezzel kapcsolatban nagy jelentősége van annak, hogy Arjuna Mādhavának, a szerencse istennője férjének szólítja Kṛṣṇát. Ezzel arra akart rámutatni, hogy Kṛṣṇának a szerencse istennője uraként nem szabad őt olyasmire rávennie, ami végül szerencsétlenséget okoz. Kṛṣṇa azonban soha senkit nem sodor szerencsétlenségbe, legfőképpen pedig híveit nem.