TEXT 15
15. VERS
Tekst
Szöveg
na caiva sukṛtaṁ vibhuḥ
ajñānenāvṛtaṁ jñānaṁ
tena muhyanti jantavaḥ
na caiva sukṛtaṁ vibhuḥ
ajñānenāvṛtaṁ jñānaṁ
tena muhyanti jantavaḥ
Synonyms
Szó szerinti jelentés
na – sohasem; ādatte – fogadja el; kasyacit – bárkinek; pāpam – a bűnét; na – sem; ca – is; eva – bizony; su-kṛtam – jámbor tetteit; vibhuḥ – a Legfelsőbb Úr; ajñānena – tudatlanság által; āvṛtam – befedett; jñānam – a tudás; tena – az által; muhyanti – megzavarodnak; jantavaḥ – az élőlények.
Translation
Fordítás
Den Højeste Herre påtager Sig heller ikke nogens syndige eller fromme handlinger. De legemliggjorte væsener er imidlertid forvildede på grund af den uvidenhed, der tilslører deres virkelige kundskab.
A Legfelsőbb Úr sem vállalja magára senki bűnös vagy jámbor tettét. A megtestesült élőlényeket azonban megtéveszti a tudatlanság, amely elfedi igazi tudásukat.
Purport
Magyarázat
FORKLARING: Sanskritordet vibhu betyder den Højeste Herre, der er fuld af ubegrænset viden, rigdom, styrke, berømmelse, skønhed og forsagelse. Han er altid tilfreds i Sig selv og uforstyrret af både syndige og fromme handlinger. Han skaber ingen bestemt situation for noget levende væsen, men fordi det levende væsen vildledes af uvidenhed, ønsker det selv at blive hensat under bestemte levevilkår, hvilket sætter hans kæde af handlinger og deres reaktioner i gang. Et levende væsen er i kraft af sin højere natur fuld af viden. Ikke desto mindre er han på grund af sin begrænsede kraft tilbøjelig til at blive påvirket af uvidenhed. Herren er almægtig, men det er det levende væsen ikke. Herren er vibhu eller alvidende, men det levende væsen er aṇu eller atomisk. Eftersom han er en levende sjæl, har han på grund af sin frie vilje evnen til at ønske. Men det er udelukkende den almægtige Herre, der opfylder hans ønsker. Og når det levende væsen således bliver forvildet i sine ønsker, lader Herren ham få disse ønsker opfyldt, men Herren er aldrig ansvarlig for handlingerne og reaktionerne i den pågældende situation, som sjælen har ønsket sig. Fordi den legemliggjorte sjæl er i en forvildet tilstand, identificerer han sig med den materielle krop i den omstændighed, han befinder sig i, og bliver således underlagt livets midlertidige lidelse og lykke. Herren er det levende væsens bestandige ledsager som Paramātmā eller Oversjælen, og derfor kan Han forstå den individuelle sjæls ønsker på samme måde, som man kan opfatte en blomsts duft, når man er i nærheden af den. Ønsker er en subtil form for betingethed hos det levende væsen. Herren opfylder hans ønsker, sådan som han fortjener det. Mennesket spår, men Gud råder. Den individuelle sjæl er derfor ikke almægtig i opfyldelsen af sine ønsker. Herren kan imidlertid opfylde alle ønsker, og neutral som Han er over for alle, blander Han Sig ikke i de små uafhængige levende væseners ønsker. Men hvis man ønsker Kṛṣṇa, tager Han Sig særligt af én og opmuntrer én til at ønske på en måde, så man kan opnå Ham og blive evigt lykkelig. Der står derfor i de vediske hymner (Kauṣītakī Upaniṣad 3.9), eṣa u hy eva sādhu karma kārayati taṁ yam ebhyo lokebhya unninīṣate, eṣa u evāsādhu karma kārayati taṁ yam adho ninīṣate: “Herren engagerer det levende væsen i fromme handlinger, så han kan blive ophøjet. Herren engagerer ham i ugudelige handlinger, så han kan gå til helvede.”
På samme måde står der i Mahābhārata (Vana-parva 31.27):
A szanszkrit vibhu szó a Legfelsőbb Úrra utal, aki teljes, határtalan tudással, gazdagsággal, erővel, hírnévvel, szépséggel és lemondással rendelkezik. Ő mindig elégedett Önmagában, s a bűnös vagy jó cselekedetek nem háborgatják. Egyetlen élőlény számára sem Ő teremti meg sajátságos helyzetét: a tudatlanságtól megtévesztett élőlény az, aki bizonyos életkörülmények közé kívánkozik. Így kezdődik el a tettek és visszahatások láncolata. Az élőlény a felsőbbrendű természethez tartozik, ezért tudással teli, ám hatalmának korlátozott volta miatt hajlamos arra, hogy a tudatlanság befolyása alá kerüljön. Az Úr mindenható, az élőlény azonban nem. Az Úr vibhu, azaz mindentudó, míg az élőlény aṇu, vagyis atomnyi, és mivel élő lélek, módjában áll, hogy szabad akarata szerint kívánjon bármit. Vágyát csakis a mindenható Úr teljesítheti. Ha az élőlényt megtévesztik vágyai, az Úr beleegyezik azok teljesítésébe, ám sohasem felelős azokért a tettekért és visszahatásokért, amelyek abban az élethelyzetben várnak az élőlényre, melyre vágyott. Ebben a zavarodott állapotban az élőlény a körülmények meghatározta anyagi testtel azonosítja magát, s az élet ideiglenes szenvedéseitől és örömeitől válik függővé. Az Úr Paramātmāként, vagyis Felsőlélekként az élőlény állandó társa, ezért képes megérteni az egyéni lélek vágyait, ahogyan mi is megérezzük egy virág illatát, ha a közelében állunk. A vágy az élőlény feltételekhez kötöttségének finom formája. Az Úr az élőlény kívánságait érdemei szerint teljesíti – ember tervez, Isten végez. Az ember tehát nem mindenható saját vágyai valóra váltásában. Az Úr azonban minden óhajt teljesíteni tud, s mivel semleges mindenkivel szemben, nem akadályozza vágyaik beteljesülésében a parányi független élőlényeket. Azt azonban, aki Kṛṣṇát akarja, az Úr különös figyelmében részesíti, s lelkesíti, hogy vágyaival elérhesse Őt, s örökre boldog legyen. A védikus himnuszok ezért kijelentik (Kauṣītakī-upaniṣad 3.8): eṣa u hy eva sādhu karma kārayati taṁ yam ebhyo lokebhya unninīṣate; eṣa u evāsādhu karma kārayati yam adho ninīṣate. „Az Úr jámbor tetteket ad az élőlénynek, hogy az felemelkedhessen, és bűnös tetteket, hogy a pokolba kerülhessen.”
ātmanaḥ sukha-duḥkhayoḥ
īśvara-prerito gacchet
svargaṁ vāśv abhram eva ca
ātmanaḥ sukha-duḥkhayoḥ
īśvara-prerito gacchet
svargaṁ vāśv abhram eva ca
“Det levende væsen er helt afhængigt i både sin lykke og sin lidelse. Ved den Højestes vilje kan han komme til himmelen eller gå til helvede ligesom en sky, der bliver ført med af vinden.”
„Az élőlény akár boldog, akár boldogtalan, sohasem független. A Legfelsőbb akaratából kerül a mennyekbe vagy a pokolba, mint a szél sodorta felhő.”
På grund af sit dybt rodfæstede ønske om at undgå Kṛṣṇa-bevidsthed er det levende væsen derfor skyld i sin egen forvildelse. Selv om han af natur er evig, lyksalig og fuld af viden, glemmer han på grund af lidenheden af sin eksistens sin naturlige position i tjeneste til Herren og bliver således indfanget af uvidenhed. Forblændet af denne uvidenhed hævder det levende væsen, at Herren bærer ansvaret for hans betingede eksistens. Dette bliver bekræftet i Vedānta-sūtra (2.1.34) med ordene vaiṣamya-nairghṛṇye na sāpekṣatvāt tathā hi darśayati: “Herren hverken elsker eller hader nogen, selv om Han ser ud til at gøre det.”
Maga a megtestesült lélek az oka tehát saját zavarodottságának, amiatt, hogy ősidők óta el akarja kerülni a Kṛṣṇa-tudatot. Következésképpen bár az élőlény természetét az örökkévaló, gyönyörrel és tudással teli lét jellemzi, létének parányisága miatt megfeledkezik eredeti feladatáról, az Úr szolgálatáról. Így a tudatlanság rabjává válik, s ennek varázsa alatt kijelenti, hogy az Úr a felelős feltételekhez kötött létéért. A Vedānta-sūtra (2.1.34) szintén megerősíti ezt: vaiṣamya-nairghṛṇye na sāpekṣatvāt tathā hi darśayati. „A látszat ellenére az Úr nem gyűlöl és nem kedvel senkit sem.”