Arjuna számtalan érvvel hozakodott elő a vallási elvek és az erkölcsi törvények ismeretében, mégis úgy tűnik, igazi problémájára képtelen volt megoldást találni a lelki tanítómester, az Úr Śrī Kṛṣṇa segítsége nélkül. Megértette, hogy úgynevezett tudományának nem veheti hasznát gondjai elűzésében, melyek már egész létét felemésztették. Ezeket a bonyodalmakat lehetetlen volt megoldania egy olyan lelki tanítómester segítsége nélkül, mint az Úr Kṛṣṇa. Akadémikus tudás, humanista műveltség, magas rang – mind-mind hasznavehetetlenek az élet problémáinak megoldásában. Segítséget csakis egy olyan lelki tanítómester nyújthat, mint Kṛṣṇa. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy hiteles lelki tanítómester az, aki száz százalékosan Kṛṣṇa-tudatú, mert egyedül ő képes megoldani az élet problémáit. Az Úr Caitanya szerint aki mestere a Kṛṣṇa-tudat tudományának, az társadalmi helyzetétől függetlenül igazi lelki tanítómesternek számít.

„Nem számít, hogy az ember vipra [a védikus tudomány művelt tudósa], vagy épp alacsonyrendű család szülötte, esetleg az élet lemondott rendjében él. Ha mestere a Kṛṣṇa-tudat tudományának, akkor ő a tökéletes és hiteles lelki tanítómester.” (Caitanya-caritāmṛta, Madhya-līlā 8.128) Senki sem lehet tehát hiteles lelki tanítómester, ha nem mestere a Kṛṣṇa-tudat tudományának. A védikus irodalom hasonlóképpen ír:

„A védikus tudomány valamennyi ágát jól ismerő tudós brāhmaṇa nem méltó arra, hogy lelki tanítómester legyen, ha nem vaiṣṇava, vagyis ha nem jártas a Kṛṣṇa-tudat tudományában. Ellenben az, aki egy alacsony kasztú családban jött a világra, lelki tanítómesterré válhat, ha vaiṣṇava, azaz Kṛṣṇa-tudatú” (Padma-purāṇa).

Az anyagi lét problémáira – a születésre, az öregségre, a betegségre és a halálra – nem jelent megoldást a vagyongyűjtés és az anyagi gyarapodás. Sok olyan gazdag, fejlett ország van a világon, amely bővelkedik az élethez szükséges minden kincsben, ám az anyagi lét problémáival még ott is találkozunk. Számtalan úton keresik az emberek a békét, az igazi boldogsághoz azonban csak akkor jutnak el, ha Kṛṣṇához vagy a Kṛṣṇa tudományát tartalmazó Bhagavad-gītāhoz és a Śrīmad-Bhāgavatamhoz fordulnak Kṛṣṇa hiteles képviselőjén, a Kṛṣṇa-tudatú emberen keresztül.

Ha a gazdasági fejlődés és az anyagi kényelem véget tudnának vetni a családi, szociális, nemzeti és nemzetek közötti nézeteltérések okozta kesergésnek, akkor Arjuna nem mondta volna, hogy még egy páratlan földi királyság vagy a mennyei bolygókon élő félistenek korlátlan hatalma sem lenne képes elűzni bánatát. Ezért aztán a Kṛṣṇa-tudatnál keresett menedéket, s ez az a helyes út, amely a békéhez és a harmóniához vezet. Az anyagi gyarapodásnak vagy a világ feletti korlátlan hatalomnak az anyagi természet katasztrófái bármelyik pillanatban véget vethetnek. Manapság az emberek meg akarják a lábukat vetni a Holdon, de még ez a próbálkozásuk is, hogy eljussanak a felsőbb bolygórendszerekbe, egy csapásra kudarcba fulladhat. A Bhagavad-gītā megerősíti ezt: kṣīṇe puṇye martya-lokaṁ viśanti. „Amikor jámbor tettei többé nem hoznak gyümölcsöt, az ember a boldogság csúcsáról az élet legalantasabb formájába zuhan.” A világ számos politikusa bukott el már így, s az efféle bukás csak egyre több szomorúságot okoz.

Ezért ha végérvényesen véget szeretnénk vetni a siránkozásnak, akkor Kṛṣṇánál kell menedéket keresnünk, ahogyan Arjuna teszi. Arjuna Kṛṣṇa segítségét kérte, hogy végleg megoldhassa problémáit. Ez a Kṛṣṇa-tudat útja.