Skip to main content

TEXT 5

5. VERS

Tekst

Szöveg

kleśo ’dhika-taras teṣām
avyaktāsakta-cetasām
avyaktā hi gatir duḥkhaṁ
dehavadbhir avāpyate
kleśo ’dhika-taras teṣām
avyaktāsakta-cetasām
avyaktā hi gatir duḥkhaṁ
dehavadbhir avāpyate

Synonyms

Szó szerinti jelentés

kleśaḥ — besvær; adhika-taraḥ — megen; teṣām — for dem; avyakta — til det umanifesterede; āsakta — er knyttet; cetasām — for dem, hvis sind; avyaktā — mod det umanifesterede; hi — afgjort; gatiḥ — fremskridt; duḥkham — med besvær; deha-vadbhiḥ — af de legemliggjorte; avāpyate — opnås.

kleśaḥ – nehézség; adhika-taraḥ – nagyon sok; teṣām – számukra; avyakta – a megnyilvánulatlanhoz; āsakta – vonzódó; cetasām – elméjűek számára; avyaktā – a megnyilvánulatlan felé; hi – bizony; gatiḥ – a fejlődés; duḥkham – nehezen; deha-vadbhiḥ – a megtestesültek által; avāpyate – elérhető.

Translation

Fordítás

For dem, hvis sind er knyttet til den Højestes umanifesterede, upersonlige aspekt, er det meget vanskeligt at gøre fremskridt. Det er altid svært for dem, der er legemliggjorte, at gøre fremskridt i den disciplin.

Rendkívül nehéz előrehaladniuk azoknak, akiknek elméje a Legfelsőbb megnyilvánulatlan, személytelen aspektusához vonzódik. Ezen az úton mindig nagyon fáradságos az előrejutás a megtestesült lények számára.

Purport

Magyarázat

FORKLARING: Gruppen af transcendentalister, der følger vejen mod den Højeste Herres ufattelige, umanifesterede, upersonlige aspekt, betegnes som jñāna-yogīer, og de, der er fuldstændigt Kṛṣṇa-bevidste og er engageret i Herrens hengivne tjeneste, kaldes bhakti-yogīer. Her gives der klart udtryk for forskellen på jnāna-yoga og bhakti-yoga. Jñāna- yoga-processen er yderst besværlig, selv om den i sidste ende fører til samme mål, imens bhakti-yogaens vej, der indebærer at være engageret i Guddommens Højeste Personligheds direkte tjeneste, er lettere og er naturlig for den legemliggjorte sjæl. Den individuelle sjæl har været legemliggjort i umindelige tider. Det er meget svært for ham blot teoretisk at forstå, at han ikke er kroppen. Bhakti-yogīen accepterer derfor Kṛṣṇas Deitet som tilbedelsesværdig for på den måde at have en kropslig forestilling, som sindet kan hæfte sig ved.

Her skal det nævnes, at tilbedelse af Guddommens Højeste Personlighed i Hans form i templet selvfølgelig ikke er afgudstilbedelse. Ifølge den vediske litteratur kan tilbedelse være enten saguṇa eller nirguṇa, dvs. tilbedelse af den Højeste med eller uden egenskaber. Tilbedelse af Deiteten i templet er saguṇa-tilbedelse, for Herren repræsenteres her af materielle kvaliteter. Men selv om Herrens form bliver repræsenteret af materielle elementer som sten, træ eller oliefarver, er den i virkeligheden ikke materiel. Det er den Højeste Herres absolutte natur.

Azokat a transzcendentalistákat, akik a Legfelsőbb Úr felfoghatatlan, megnyilvánulatlan és személytelen arculatához vonzódnak, jñāna-yogīknak nevezzük, míg a bhakti-yogīk azok, akik teljesen Kṛṣṇa-tudatúak, és az Úr odaadó szolgálatának élnek. Ez a vers határozottan különbséget tesz a két yoga között. A jñāna-yoga folyamata – noha végül ugyanahhoz a célhoz vezet – rendkívül nehéz, míg a bhakti-yoga, vagyis az Istenség Legfelsőbb Személyiségének közvetlen szolgálata sokkal könnyebb, és természetesebb is a megtestesült lélek számára. Az egyéni lélek időtlen idők óta különféle testeket ölt magára. Pusztán elméletben nagyon nehéz megértenie, hogy nem azonos a testével. A bhakti-yogī ezért Kṛṣṇa mūrtiját imádja, mert így az elméjében rögzült testi felfogást helyesen alkalmazhatja. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége formájának templomi imádata természetesen nem bálványimádás. A védikus irodalom tanúsága szerint az imádat kétféle lehet: saguṇa, amikor a Legfelsőbbet mint személyes tulajdonságokkal rendelkezőt imádjuk, valamint nirguṇa, amikor az imádat a Legfelsőbb személytelen, tulajdonságok nélküli aspektusára irányul. A templomi mūrti-imádat saguṇa, mert az Urat ott anyagi tulajdonságok képviselik. Az Úr formája ennek ellenére nem anyagi, noha olyan anyagi tulajdonságok képviselik, mint például a kő, a fa vagy az olajfesték. Ez a Legfelsőbb Úr abszolút természete.

Et dagligdags eksempel kan gives her. Vi kan finde postkasser på gaden, og hvis vi lægger vores breve i disse postkasser, kommer de uden problemer frem til deres bestemmelsessted. Men en hvilken som helst tilfældig kasse eller en efterligning af en postkasse, der ikke er autoriseret af postkontoret, duer ikke. På samme måde har Gud en autoriseret repræsentation i form af Deitets-formen, der kaldes arcā-vigraha. Denne arcā-vigraha er en inkarnation af den Højeste Herre. Gud tager imod tjeneste i den form. Herren er almægtig. Han besidder al kraft. Han kan derfor i Sin inkarnation som arcā-vigraha tage imod den hengivnes tjeneste specielt for at facilitere det betingede menneske.

Ezt a következő nyers példával illusztrálhatjuk: ha leveleinket az utcai postaládába dobjuk, akkor minden különösebb akadály nélkül célba érnek. Azzal viszont semmire sem megyünk, ha a küldeményeket egy régi dobozba, egy utánzatládába vagy a postahivatal által nem hitelesített ládába helyezzük. Ehhez hasonlóan Istennek is van egy hiteles képviselője a mūrti formájában: az arcā-vigraha, a Legfelsőbb Úr inkarnációja. Isten ezen keresztül elfogadja az ember szolgálatát. Az Úr mindenható, ezért az arcā-vigraha inkarnációján keresztül képes elfogadni a bhakta szolgálatát, hogy ezzel is megkönnyítse az emberek dolgát, akiknek léte feltételekhez van kötve.

Således er det ikke svært for en hengiven øjeblikkeligt og direkte at nærme sig den Højeste, men for dem, der følger den upersonlige vej til åndelig erkendelse, er det svært. De er nødt til at forstå den Højestes umanifesterede repræsentation gennem vedisk litteratur som Upaniṣaderne, og de er nødt til at lære sproget, forstå de uopfattelige følelser og erkende alle disse processer. Dette er ikke nemt for et almindeligt menneske. Men en Kṛṣṇa-bevidst person, der er engageret i hengiven tjeneste, erkender meget let Guddommens Højeste Personlighed blot ved at blive vejledt af den ægte åndelige mester, blot ved regelmæssigt at fremføre sine hyldester til Deiteten, blot ved at høre om Herrens herligheder og blot ved at indtage resterne af den mad, der er ofret til Herren. Upersonalisterne følger utvivlsomt en unødigt besværlig vej med risiko for i sidste ende alligevel ikke at erkende den Absolutte Sandhed. Men personalisten vender sig uden risici, problemer eller besværligheder direkte til den Højeste Personlighed. Der findes en lignende passage i Śrīmad-Bhāgavatam (10.14.4). Her står der, at hvis man i sidste ende alligevel er nødt til at overgive sig til Guddommens Højeste Personlighed (denne overgivelsesproces kaldes bhakti), men i stedet påtager sig besværet med at forstå, hvad der er Brahman, og hvad der ikke er Brahman, og bruger hele livet på den måde, får man ikke andet end problemer ud af det. Man bliver derfor rådet her til ikke at følge denne besværlige vej til selverkendelse, for det endelige resultat er usikkert.

Egy bhaktának tehát nem okoz nehézséget, hogy a Legfelsőbb felé haladjon azonnal és közvetlenül, ám a személytelen lelki megvalósítás útját járók rendkívül sok akadályba ütköznek. A védikus írásokból, például az upaniṣadokból kell megérteniük, hogy mi is a Legfelsőbb megnyilvánulatlan arculata, valamint jól el kell sajátítaniuk a nyelvet, meg kell érteniük az érzékelhetetlen érzéseket, s mindezt a gyakorlatba is át kell ültetniük. Ez egyáltalán nem könnyű a közönséges ember számára. Az odaadó szolgálatot végző, Kṛṣṇa-tudatú ember azonban nagyon egyszerűen eljuthat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének teljesen tudatos megértéséig, csupán azáltal, hogy a hiteles lelki tanítómester irányítását követve él, mindig leborul a mūrti előtt, az Úr dicsőségéről hall, s a Neki felajánlott étel maradékait fogyasztja. Nem férhet hozzá kétség, hogy az imperszonalisták egy olyan fölöslegesen nehéz utat követnek, amely azzal a kockázattal jár, hogy végül mégsem ismerik meg teljes mértékben az Abszolút Igazságot. A perszonalisták ezzel szemben minden veszély, akadály és nehézség nélkül, közvetlenül elérik a Legfelsőbb Személyiséget. A Śrīmad-Bhāgavatamban hasonló gondolattal találkozunk: ha az embernek végső soron az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt kell meghódolnia (ezt a folyamatot nevezik bhaktinak), ám ehelyett egész életében azon töri magát, hogy megértse, mi Brahman és mi nem az, akkor számtalan nehézségbe fog ütközni. Ezért ez a vers azt ajánlja, hogy ne lépjünk az önmegvalósítás e nehéz útjára, mert az nem biztos, hogy elvezet a végső célig.

Et levende væsen er for evigt en individuel sjæl, og hvis man ønsker at blive ét med den åndelige helhed, kan man opnå dette ved at erkende de evige og kundskabsmæssige sider i sin oprindelige natur, men man vil ikke erkende lyksalighedsaspektet. Ved en hengivens nåde kan sådan en transcendentalist, der er højt uddannet inden for jñāna-yoga-metoden, dog komme til bhakti-yoga eller hengiven tjeneste. På det tidspunkt kan lang tids praktisering af upersonalisme også give anledning til problemer, for man kan ikke give slip på idéen. En legemliggjort sjæl løber derfor altid ind i vanskeligheder med det umanifesterede, både under udøvelsen, og når det kommer til tidspunktet for erkendelse. Alle levende sjæle er delvist uafhængige, og man må være helt klar over, at denne umanifesterede erkendelse strider mod naturen af ens åndelige lyksalige selv. Man bør ikke indlade sig på den proces. For alle individuelle levende væsener er den bedste vej Kṛṣṇa-bevidsthed, der indebærer at være fuldt engageret i hengiven tjeneste. Hvis man vælger at ignorere denne hengivne tjeneste, er der fare for, at man vender sig mod ateisme. Som allerede udtrykt i dette vers bør metoden med at koncentrere sin opmærksomhed på det umanifesterede, det ufattelige, det, der ligger uden for sansernes rækkevidde, derfor på intet tidspunkt tilskyndes, specielt ikke i denne tidsalder. Det tilrådes ikke af Herren Kṛṣṇa.

Az élőlény örökkévalóan egyéni lélek, ezért ha a lelki egészbe akar beleolvadni, akkor eljuthat eredeti természete örökkévaló és tudással teli aspektusainak teljes megismeréséig, ám boldogság-aspektusának nem fog a tudatára ébredni. Az ilyen transzcendentalista azonban, aki nagyon jártas a jñāna-yoga gyakorlásában, egy bhakta kegyéből szintén eljuthat a bhakti-yogához, az odaadó szolgálathoz. Ekkor az imperszonalista filozófia, melyet oly hosszú ideig tanulmányozott, még mindig akadályt jelenthet számára, mert nehéz megszabadulni ettől a felfogástól. A megtestesült léleknek ezért a megnyilvánulatlan mindig gondot okoz – a gyakorlás és a megvalósítás során egyaránt. Minden élőlény részleges függetlenséggel rendelkezik, s biztosak lehetünk abban, hogy a megnyilvánulatlan elérése nem tartozik transzcendentális gyönyörrel teljes természetéhez. Nem szabad tehát ezt az utat választanunk. Minden egyéni élőlény számára a Kṛṣṇa-tudat folyamata a legjobb út, amelybe az odaadó szolgálat összes tevékenysége beletartozik. Ha valaki nem akar tudomást venni az odaadó szolgálat folyamatáról, azzal azt kockáztatja, hogy idővel ateista lesz. E vers szerint az embernek sohasem szabad – főleg ebben a mostani korszakban – arra biztatnia másokat, hogy ahhoz a folyamathoz forduljanak, amelyben a megnyilvánulatlanra, a felfoghatatlanra és az érzékszerveken túlira kell összpontosítaniuk. Az Úr Kṛṣṇa nem ajánlja ezt a folyamatot.