ТЕКСТ 16
16. VERS
Текст
Szöveg
на̄бха̄во видяте сатах̣
убхайор апи др̣ш̣т̣о 'нтас
тв анайос таттва-даршибхих̣
nābhāvo vidyate sataḥ
ubhayor api dṛṣṭo ’ntas
tv anayos tattva-darśibhiḥ
Дума по дума
Szó szerinti jelentés
на – никога; асатах̣ – на несъществуващото; видяте – има; бха̄вах̣ – трайност; на – никога; абха̄вах̣ – променливо; видяте – има; сатах̣ – вечно; убхайох̣ – двете; апи – наистина; др̣ш̣т̣ах̣ – видели; антах̣ – заключение; ту – дори; анайох̣ – от тях; таттва – на истината; даршибхих̣ – пророците.
na – nem; asataḥ – a nem létezőnek; vidyate – van; bhāvaḥ – állandósága; na – nem; abhāvaḥ – változás; vidyate – létezik; sataḥ – az örökkévalónak; ubhayoḥ – a kettőnek; api – valóban; dṛṣṭaḥ – megfigyelték; antaḥ – végkövetkeztetés; tu – de; anayoḥ – nekik; tattva – igazság; darśibhiḥ – a látnokok által.
Превод
Fordítás
Мъдреците, прозрели истината, са стигнали до заключението, че в несъществуващото (материалното тяло) няма трайност, а във вечното (душата) няма промяна. Те са стигнали до това заключение чрез изучаване природата и на двете.
Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létező [az anyagi test] számára nincsen állandóság, az örökkévaló [a lélek] pedig változatlan. Erre mindkettő természetének tanulmányozásával jöttek rá.
Пояснение
Magyarázat
Променящото се тяло не е вечно. То се изменя всеки миг от действията и взаимодействията на различните клетки и това се признава от съвременната медицина. Така се осъществяват процесите на растеж и стареене на тялото. Но душата съществува вечно, като остава неизменна, независимо от промените на тялото и ума. В това се състои разликата между материята и духа. По своята природа тялото е променливо, а душата вечна. До този извод са стигнали всички, прозрели истината – имперсоналисти и персоналисти. Във Виш̣н̣у Пура̄н̣а (2.12.38) се казва, че Виш̣н̣у и обителта му имат сияйно духовно съществуване (джьотӣм̇ш̣и виш̣н̣ур бхувана̄ни виш̣н̣ух̣). Понятията „съществуващ“ и „несъществуващ“ се отнасят за духа и материята. И прозрелите истината го потвърждават.
A változó test számára nincsen állandóság. A modern orvostudomány is elismeri, hogy a test minden pillanatban változik a különféle sejtekben végbemenő hatásoknak és ellenhatásoknak köszönhetően. Ennek eredménye a növekedés és az öregség. A lélek azonban örökké létezik, s ugyanaz marad a test és az elme minden változása ellenére. Ez a különbség az anyag és a lélek között. A test természete az, hogy mindig változik, a léleké pedig hogy örök. Ezt a következtetést az igazság különféle látnokai – a személytelen és a személyes filozófia hívei egyaránt – mind elfogadták. A Viṣṇu-purāṇában (2.12.38) az áll, hogy Viṣṇunak és hajlékainak önragyogó lelki létük van (jyotīṁṣi viṣṇur bhuvanāni viṣṇuḥ). A létező illetve nem létező szavak csakis a lélekre, illetve az anyagra vonatkoznak. Mindenki, aki látja az igazságot, egyetért ezzel.
Това е начало на наставленията на Бога към живите същества, объркани от влиянието на невежеството. С премахване на невежеството се възстановява вечната връзка между поклонника и обекта на поклонение и се изяснява разликата между индивидуалните живи същества и Върховната Божествена Личност. Човек може да разбере природата на Бога чрез задълбочено изучаване на самия себе си: разликата между индивидуалното живо същество и Върховния – това е отношението между частта и цялото. Веда̄нта сӯтра и Шрӣмад Бха̄гаватам посочват Върховния за първоизточник на всички проявления. Тези проявления се възприемат като части от висшата или нисшата природа. Живите същества принадлежат към висшата природа – това ще бъде пояснено в седма глава. Естествено е да няма разлика между енергията и енергоизточника, но енергоизточникът е приеман за Върховен, а енергията, т.е. природата – за подчинена. Следователно живите същества винаги са подчинени на Върховния Бог, както слугата е подчинен на господаря, а ученикът – на учителя. Това чисто знание не може да се разбере под влияние на невежеството и за да разсее това невежество, Бог изговаря Бхагавад-гӣта̄ – за просветление на всички живи същества за вечни времена.
Ezzel kezdődik az a tanítás, melyben az Úr a tudatlanság hatására megzavarodott élőlényeket részesíti. A tudatlanság eltávolítása azt jelenti, hogy visszaállítjuk az imádó és az imádandó közötti örök kapcsolatot, és ezáltal megértjük a különbséget a szerves részek – az élőlények – és az Istenség Legfelsőbb Személyisége között. A Legfelsőbb természetét úgy ismerheti meg az ember, hogy mélyrehatóan tanulmányozza önmagát, valamint az önmaga és a Legfelsőbb közötti különbséget, amit a rész és az egész viszonyaként érthetünk meg. A Legfelsőbbet a Vedānta-sūtrák a Śrīmad-Bhāgavatammal együtt valamennyi kiáradás eredetének fogadják el. Ezek a kiáradások a felsőbb- és alsóbbrendű természet jelenségein keresztül tapasztalhatóak. Az élőlények a felsőbb természethez tartoznak, ahogyan azt majd a hetedik fejezetből megtudhatjuk. Habár nincsen különbség az energia és az energia forrása között, ez utóbbit a Legfelsőbbnek, az energiát – vagy természetet – pedig alárendeltnek tekintik. Az élőlények így mindig a Legfelsőbb Úr alárendeltjei, ahogyan szolga az urának, tanítvány a tanítójának. Amíg az ember a tudatlanság bűvöletében él, nem értheti meg e nyilvánvaló bölcsességet. Az Úr azért tanítja a Bhagavad-gītāt, hogy elűzze e tudatlanságot, s hogy minden élőlényt örök időkre felvilágosítson.